Connect with us

Hírek

Egy újabb rivális térdre kényszerítve

Egy újabb potenciális riválisát kényszerítette térdre a Szarvasi NKK NB II-es női kézilabda-csapata. Száva Flórián tanítványai hazai pályán simán győzték le a rutinos magasabb szinten is meghatározó játékosokkal megerősített Lajosmizsét, ezzel tovább javították pozíciójukat a tabella élén.

Vendéggóllal indult a mérkőzés, de a mizseiek ekkor vezettek először és utoljára, mert Velky találataival gyorsan fordult a kocka. Nagy volt a rohanás, ebből adódóan sok volt a hiba. Kasik kapus ziccereket hárított, ennek köszönhetően egyre inkább elhúzott a hazai együttes (17. p.: 8–4). Nyitottat védekeztek a látogatók, amit könnyen vert át Hajduék, de a kihagyhatatlannak tűnő lehetőségeket is elhibázták, így csak négygólos különbséggel fordultak a csapatok.

A pihenő után gyorsan elhúztak a szarvasiak. Az ellenszert kettős emberfogásban látták a vendégek, de ezzel is hiába próbálkoztak. 21–12-es állásnál a 44. percben időkérésre kényszerültek, némileg rendezték is a soraikat. Sikerült 5-6 gólra visszakapaszkodniuk, de azon belül nem tudtak kerülni. A hazaiak cserékkel frissítve sok helyzetet alakítottak ki, de ezeknek csak a harmadát tudták eredményesen zárni. Erre jó példa a, hogy a hét megítélt büntetőből is csak kettőt értékesítettek, de így is magabiztosan győztek.

Nyári Mihály

Kiemelt

Tea time – Hálaadás Napja a Benkában

Oktatás

Karatés sikerek Montenegróban

Sport

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Filmstúdióban érezhették magukat a gyerekek a zeneiskola új programján

Oktatás

Krnács hárítja Ikoba lövését (Fotó: Babák Zoltán) Krnács hárítja Ikoba lövését (Fotó: Babák Zoltán)

Tisztes helytállással búcsúztunk a ZTE ellen

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect