in , ,

A Hunyadi megkezdte jól megérdemelt téli pihenőjét

Sajben Gábor és Munkácsi Gábor

Szombat kora délután, borús idő, szemerkélő eső, csúszós talaj, 12 fok. Ez utóbbi a hazaiak első félidei játékára is rányomta bélyegét, amikor a Hunyadi a Gyomaendrőd együttesét fogadta új, de felázott pályáján. Mintha nem tudtak volna bemelegedni a srácok, vagy egyszerűen csak a jól megérdemelt téli pihenőjük kezdetét hozták volna előre jó másfél órával. A cselezőgépek is megálltak kettőnél, a labdák is ritkán érték el a címzettet. Ez a lassabb stílus akadályozza azt, hogy a Hunyadi a bevált recept szerinti látványos, lendületes játékát játssza, aminek szerves részét képezi Lós István futárszolgálata a széleken, amivel kiszolgálja a befejezőembert, Virág Imrét. A Hunyadi most leállt egyegyezni a vendégekkel, akik viszont jó iparos módjára felvették a munkakesztyűt.

Az első 25 percben a játékvezetőnek alig akadt dolga. Bobvos János távoztával az első sárga jogát Kiss László örökölte meg, akinek a 30 percben azért sikerült kihúznia a lapot Benyovszki Zoltán zsebéből.

A 27 percben Sajben Gábor szerzett labdát a félpálya környékén. A gyomaendrődiek indításra számítva rátapadtak embereikre, így megnyílt egy keresztirányú folyosó Sajben előtt, aki felnézett és felvezette a labdát a tizenhatos sarkáig, ahonnan lőtt. Kurilla Viktornak esélye sem volt, hogy keresztezze a lefelé vágódó labda pályáját, ami a felső kapufáról az ötösön kívülre vágódott, de sajnos az érkező Lós István mögé, így tisztázni tudtak a vendégek védői. Ha ez a hálóban köt ki, a forduló gólja lehetett volna.

A vendégeknek mintha jobban ment volna a bemelegítés. Szervezettebb, szerencsére semmivel sem eredményesebb támadásokat vezettek, amiből sokszor sarokrúgást harcoltak ki. Ahelyett, hogy kihasználták volna a nedves, csúszós talaj előnyeit, és betolták volna a kapu elé íveltek volna, lesz-ami-lesz alapon, valamilyen érthetetlen okra visszamenőleg a kis szögleteket erőltették. Lehet, hogy egyszer bejött, de most volt, hogy kétméternyire sem jutottak a szögletzászlótól.

Az első játékrészben gól nem esett. Ha a labdafogó hálóra játszanák a focit, akkor 4-3-ra a vendégek vitték volna az első félidőt.

A második félidőben a játék kicsit felgyorsult, ami az eredmény szempontjából is mérhető változást hozott. Az 53 percben Öpi fejesével megszerezte a Hunyadi a vezetést, ami egyben a végeredmény is maradt. Sajnos a Hunyadi gólgyárosa a mérkőzés vége felé megsérült. Reméljük, nem nagy a baj!

A hármas sípszót követően a Hunyadi egy ponttal vezette a tabellát. Ez várhatóan változni fog, hacsak a Bucsa nem visz véghez csodát és veri el otthonában a Lőkösházát.

Békésszentandrási HMSE—Gyomaendrődi FC 1—0 (0—0)
Labdarúgás Megyei II. osztályú mérkőzés. Békésszentandrás, 100 néző. V.: Benyovszki. G.: Virág az 54. percben. Jó: Borgulya, Sajben, Légrádi, Virág, ill. Munkácsi, Tanács, Tímár K.
Varga László: — A mai mérkőzésen a legfontosabb célunkat, a győzelmet elértük. Kocsis Zsolt: — Elismerésem a csapatnak a hozzáállásához! Remélem, hogy a tizenegyest nekünk is megadják majd.

Vélemény, hozzászólás?

Balczó Balázs: Megtanultam, hogy soha nem szabad feladni

Kortársak a Tessedik Sámuel Múzeumban