Himnusz a kocsmában

Dósa Zsuzsa, Benkő Géza és Varga Viktor

Vasárnap este a Romkocsmában Scwajda György – 1981-ben írt – Himnusz című komédiáját választotta Benkő Géza a Cervinus Teátrum felolvasóestjére, amely ezúttal is zsúfolásig megtelt. Az egyfelvonásos – bár komédia –, mégis drámailag hatott a közönségre. Benkő Géza úgy döntött két felvonásban olvassák fel, és jól tette, mert a szünetben időt hagyott a nézőknek elmélkedésre, akik az első felvonásban még nevettek a poénokon, a másodikban azonban megérezve a mondanivaló súlyát, kevesebb mosolyt csalt az arcokra, pedig a hangnem, a szöveg stílusa nem változott.

A történet egy jámbor házaspárról szól – 8 képben –, akik valószínű nem iskolázottak, egyhangúan élik mindennapjaikat. A férj – Józsi, „Az Ember” (Benkő Géza) dolgozik és maszekol, hogy megéljenek a három gyerekkel, szereti feleségét, de iszik sőt, bizony néha durva asszonyával, és minden éjjel eléneklik a Himnuszt családjával. Ráadásul szemetet gyűjtenek a lakásban, mert ezért kap Józsi alkoholt. „Az asszony”, Aranka (Dósa Zsuzsa) ennek ellenére szereti urát, és nincs is baj, amíg a környezet bele nem avatkozik – pusztán jó szándékkal – életükbe, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelővé alakítsák a család életét. A végkifejlet döbbenetes, abszurd, elgondolkodtató.

Dósa Zsuzsa olyan mély érzelmekkel volt benne szerepében, hogy az megrázó erővel hatott a közönségre. Benkő Géza nyugodtságával, szelídségével volt hátborzongatóan jó. A harmadik szerep, a „segítő” Béla, brigádvezető tudatlan őszinteségét Varga Viktor döbbenetes játékkal hozta, amiből az is kiderül, hogy asszonybántalmazás nem csak Józsikénál van, és bizony azok sokkal kegyetlenebbek, mint amit a főszereplő tesz feleségével. De hármójuk jelenete és a darab is ennél sokkal többről szólt. A történet szürreális, de a mai híreket nézve, akár meg is ismétlődhetne, mert segítőkész szomszéd, munkatárs van, a televízió vadászik az ilyen történetre, a következménnyel azonban senki nem számol.

Benkő Géza megint olyan darabot választott, amin el kell gondolkodni, egyben olyan játéklehetőséget adott magának és színésztársainak, ami azonban csak egyestés, megismételhetetlen, mégis a színész és a közönség számára kincset rejtő érzelmi hatásokkal teli előadás.