in ,

Műveltségi vetélkedő a megye újraszervezésének 300. évfordulóján

Békés megye újraszervezésének 300. évfordulójára a Békés Megyei Önkormányzat rendezvénysorozattal emlékezik. Emléktábla avató, ünnepi megemlékezés, versmondó verseny és rajzpályázat után az eseménysorozat soron következő rendezvénye egy műveltségi vetélkedő volt.

A Békés Megyei Könyvtár társszervezésében megvalósuló verseny első fordulójában online kérdőívet töltöttek ki a nevezők, a legsikeresebbek vehettek részt a könyvtárban megrendezett gyakorlati fordulóban. Nyolcan mérették össze tudásukat: gyermekek, anyukák, pedagógusok, nyugdíjasok idézték fel, mit is tudnak Békés megyéről. A kérdések nem voltak könnyűek, alapos felkészülést igényelt a válaszadás. Egyes feladványokat segédeszköz nélkül kellett megoldani, egyesekhez pedig a könyvtár könyvállományát vagy éppen az internetet kellett igénybe venni.

A zsűri tagjai – Tábor Lajos nyugdíjas pedagógus, zsűrielnök, Medgyesi Pál, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgató-helyettese és Szaszák György, a könyvtár dolgozója – az egyes feladatokra kapott pontokat összesítve döntötték el a helyezéseket, az alapján az első helyezett Molnár Erzsébet lett, a második Lipták-Pikó Ágnes, a harmadik pedig Szabó Éva.

A dobogósok az oklevél mellett értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak, köszönhetően a támogatóknak. Az ajándékokat Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke adta át.

Az átmeneti otthon felújított folyosója

Harminc főre bővült a megújult otthon kapacitása

A Mechúrik - Koščúrik a Szlovák Nemzeti Színház előadásában

Szlovák mese a barátság kereséséről és az önfeláldozásról