in , ,

A Meg nem Értett Zenekar volt a Filharmónia bérletes sorozatának első fellépője

A Meg nem Értett Zenekar
A Meg nem Értett Zenekar

A M.É.Z., azaz a Meg nem Értett Zenekar volt az idei filharmóniai bérletes sorozat első fellépője a Cervinus Teátrum színpadán.
– A Filharmóniának az egyik legfontosabb feladata az, hogy ifjúsági hangversenyeket rendezzen, hogy a klasszikus- vagy komolyzene ismeretét átadja azáltal, hogy testközelből találkoznak az akusztikus hangszerekkel a gyerekek. Ebben az évadban ez az első hangversenyünk – Nagy Krisztina, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Békés megyei irodavezetője.

A budapesti M.É.Z. együttes ír, skót és kelta népzenével ismertette meg a gyerekeket miközben autentikus hangszereket is megszólaltattak egy minimális hangszerbemutató keretében, de inkább a sok zene volt a jellemző, amiből egy nagyon jó hangulatú, vidám előadás kerekedett. Nagy Krisztinától megtudtuk, hogy 16 koncertjük volt a megyében. Ezek közül a szarvasi az utolsó, itt búcsúznak a Viharsaroktól.

Januárban az Alföld Quartet lép a Cervinus Teátrum színpadára. Lévén, hogy az egyik tag, Molnár János, a Chován tanára, már többször meghallgathattuk pl. a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. Ők mindig szívesen tesznek eleget a Szarvasról érkező meghívásoknak. Áprilisban a Budapest Saxophone Quartet érkezik, ami megint egy nagyon különleges koncert lesz, mondta Nagy Krisztina. Mindannyian Párizsban végeztek, és ők honosították meg a klasszikus szaxofonoktatást Magyarországon. Különlegességük, hogy négy különböző hangolású szaxofonon játszanak, ami nem csak hangzásban de látványban is különleges.

A M.É.Z. együttes koncertjére a legnagyobb létszámban a Szlovákból érkeztek, de jöttek a Benkából és a Gyakorlóból és a Vajdából is.
Igaz, ezek bérletes koncertek, de az üres helyekre lehet jegyet váltani egy-egy előadásra is, tájékoztatott Nagy Krisztina, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Békés megyei irodavezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Baleset Békéscsaba és Kondoros között

Projekt címe: Szarvas Város Önkormányzata szervezetfejlesztése