in ,

Kétszer lobbant fel a második gyertya lángja Csabacsűdön

Megmozdult Csabacsűd lakossága a hét utolsó napján. A zord idő ellenére sokan tértek be az evangélikus templom falai közé, hogy advent második vasárnapján a lelküket is ünnepi díszbe öltöztessék.

Jansik Györgyné, a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte az összegyűlteket, majd Kórógyi Angyalka intézményvezető és egy kis óvodás segítségével fellobbanhatott az adventi koszorú második gyertyája. A későbbiekben is a gyerekeké volt a főszerep, akik magyar és szlovák nyelven karácsonyi dalokkal és versekkel tették meghittebbé advent időszakát. A műsor legvégén még egy szék is előkerült, aminek a tetejéről kívánt egy bátor kislány mindenkinek boldog új esztendőt.

– Már hatodik éve zajlik közös gyertyagyújtás a településen. Általában az első alkalommal az egyház készül egy kis műsorral. Őket hagyományosan az óvodások és az általános iskolások követik, végül a Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar csapatának közreműködésével zárul le az ünnepi készülődés. Első évben még elég kevesen voltunk, de ahogy a mai nap is mutatja, egyre többen érzik úgy, hogy szükségük van az ilyen jellegű közösségi együttlétekre – vélekedett Molnár József polgármester.

A műsort követően a megjelentek még forró teával és aprósüteményekkel melegedhettek a padsorok között, majd a tömeg átvonult a községháza elé. Itt megfordultak a szerepkörök, és a gyerekek váltak hallgatósággá, az óvónők és a dajka nénik pedig karácsonyi dalokkal övezték a második gyertya meggyújtását.

– A gyerekek és mi is ezt az ünnepkört várjuk a legjobban az óvodában. A hangolódás már az adventi koszorúkészítéssel és az első gyertya meggyújtásával elkezdődik. Minden héten elénekeljük az adventi hírnök című dalocska egy újabb versszakát, ezzel jelezve számukra, hogy egyre közelebb kerülünk az ünnephez. Továbbá sokat beszélgetünk a szeretetről és az ajándékozás öröméről, és kézműves technikával készítünk meglepetést is, amit hazavihetnek a gyerekek – mesélt a rendezvény végén az óvoda vezetője a háttérmunkáról, amelynek révén az apróságok megtanulják megérteni a csillogó ajándékok mögött rejlő ünnep valódi szépségét.

Vélemény, hozzászólás?

Nyílt levél Babák Mihálynak: A becsületnek nincsen ára, mert nincs az a pénz!

Az Angyalok Kara az Evangélikus Ótemplomban

Angyali jelmezekbe csomagolt ajándékot kapott Szarvas az ExperiDance-től