• A téma Gyula utcáin hevert

    Fotókon keresztül mutatták be Gyula szépségeit a Szent István Egyetem Tessedik Sámuel Könyvtárában rendezett minikiállításon. A Székely Aladár Fotóklub 14 tagjainak 24 képét hozta el...

  • Egyről a kettőre: Önerőből épül út Csabacsűdön

    A csabacsűdi önkormányzat a „Magad uram” elvét vallja az útépítés tekintetében. Pályázati források híján úgy határoztak, önerőből igyekeznek ezen a területen előrelépni. Ennek egyik első...

  • Ilyen még nem volt a Benkában

    December 7-én ugyanúgy készültek  az osztályok az első szünetben az udvarra, mint máskor. Mégis valami izgalom futott végig mindenkin, mert nem lehetett elfoglalni a játszóteret,...

  • Hagyományőrzés a Benkában

    Iskolánk nagyon fontosnak tartja a népi hagyományok ápolását és annak megőrzését.  Ez több formában is megmutatkozik az intézményünkben, hiszen lehetőség van citeraoktatáson részt venni, illetve...

  • Szabad akaraton alapuló összefogás Békés megyéért

    Békés megye 33 települése döntött úgy december 9-én, Kondoroson, hogy szabad akaratából összefogva, együtt képzeli el mind a pályázatokra való felkészülést, mind azok megvalósítását a...