Székely szalagavató: A világnak olyan emberekre van szüksége, akiknek álmaik vannak

Székely szalagavató

Az első szalagavatóra került sor a Székelyben azóta, hogy az iskola a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartása alá tartozó Gyulai Szakképzési Centrum tagintézménye lett. A 171 végzős diák jeles alkalmára eljöttek a keretintézmény vezetői is, sőt, az adai testvériskolából is érkezett küldöttség.

– Kedves Végzőseim! Megéri együtt lenni, megéri egymásra figyelni, megéri egymást segíteni megéri megmutatni szüleiteknek, hozzátartozóitoknak, hogy nem volt hiábavaló az áldozat, amit értetek hoztak az elmúlt 18-20 évben. Ez a pillanat olyan különleges, amit az ember életében egyszer élhet át csupán. E pillanat visszatekintés a közösen eltöltött időre, amit soha nem fogtok elfelejteni. Jó érzés itt állni, s tudni, hogy egy olyan környezet vesz körül benneteket, ahol mindenki tartozik valakihez, s mi itt összetartozunk. Összeköt a közös múlt, és az együtt elkezdett jövő építése – mondta Kohut Andrásné igazgató és kitartást kívánt az előttük álló hat hónaphoz.

– Mindenki őriz szép pillanatokat az életében. Ezek a pillanatok, mint gyöngyszemek, gyöngyként feltűzve kísérik végig életünket. Kedves végzős diákok, bízom benne, hogy ez a mai nap egy ilyen gyöngyszem lesz a ti életetekben – kívánta a végzősöknek Kovács Zsuzsanna, a Gyula Szakképzési Centrum főigazgatója. – A szalag hamarosan felkerül ruhátokra. A szalag nagyon sok mindent jelképez. Az elmúlt korszak lezárása, és egy új kezdete. A szalag kapcsán sok kérdés is felmerült bennem. Mit jelentenek számotokra az itt eltöltött évek. Meg tudok-e majd felelni a kihívásoknak? Kaptatok-e elég hitet, szeretetet, erőt ahhoz, hogy meg tudjatok felelni a kihívásoknak? Szereztetek-e elegendő tudást, ismeretet, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőkben, hogy a bizonytalan viszontagságos körülmények között tájékozódni tudjatok a világban, hogy tovább tudjatok indulni a számotokra előkészített úton? A szalag azt is jelzi, hogy vizsgák előtt álltok majd, és ha ezen túlestek, újabb és újabb megpróbáltatások várnak rátok.

A nem túl derűs jövő felvázolása után arra kérte a diákokat, hogy ezen az estén ne törődjenek most ezzel, ragadják meg a pillanatot, ami pótolhatatlan. Búcsúzóul Paulo Coelho szavaival mutatott utat a végzősöknek: “A világnak semmi másra nincs szüksége, mint példákra, olyan emberekre, akiknek álmaik vannak és harcolnak a elképzeléseikért”.

Köszöntötte a végzősöket Gilice Hilda, az adai testvériskola igazgatója és Hodálik Pál alpolgármester is.

A szalagtűzések után a nyitókeringő, majd az osztálytáncok következtek. Ezek közül az első, a 11.H Hattyúk tava szabadon értelmezett átirata egyből nagy sikert aratott. Utánuk western, kánkán, Rómeó és Júlia. ill. a Man in black ihlette bemutatókkal szórakoztatták a meghívottakat. A szalagavató műsorát a zárókeringő és a közös ének zárta.