Connect with us

Hírek

Advent harmadik hétvégéjén ismét megérkezett a betlehemi láng

Závoda Ferenc és Hodálik Pál
Závoda Ferenc és Hodálik Pál

A Chován Kálmán Művészeti Alapiskola harmonikásai nyitották vasárnap délután az adventi gyertyagyújtás programját. Őket Cairns-Lengyel Henriett evangélikus lelkész követte, aki saját megfogalmazása szerint néhány olyan gondolattal érkezett, ami első hallásra nem tűntek adventinek.

–Tudósok beszélnek arról, hogy az emberiség történetében, vannak lassú korszakok, amikor évszázadok alatt semmi sem történik. Aztán egyszer csak mondhatjuk úgy is, hogy megperdül a történelem kereke, valami új jön, és ez meghatározza a következő évszázadok eseményeit. S amikor úgynevezett korszakváltás van a történelemben, akkor másként kezdenek el beszélni Istenről, emberről, hazáról, társadalomról. És akkor mást jelent a szegény, mást jelent a gazdag, mást jelent a hatalom, mást jelent az alázat. S amikor korszakváltás van a történelemben, akkor új életcélok, új eszmények, új ideálok kerülnek elénk, és újabbnál újabb igazságok törnek elő. Én úgy gondolom, hogy Jézus érkezése korszakváltást jelentett a történelemben. Mert az ő érkezésével egy új korszak kezdődött el, amelyben teljesen értékek, új gondolkodásmód, új világlátás jelent meg. És mert a világtörténelemben nem volt, nincs, és szerintem nem is lesz még egy ilyen csodálatos Úr, mint Jézus. S most, amikor advent van, és az ő érkezésére várunk, ebben az évben is várjuk azt, hogy ez a történelem kerekét korszakváltást kiváltó úr érkezzen el hozzánk, is, mert ahova megérkezik, ott biztosan megérkezik a gondolkodásmód, ott megváltozik, megújul az ember élete, megváltozik a világlátás. Ahová Jézus megérkezik, ott a régi vallási formák élettel telnek meg, megújul a lélek, átmelegszik, megjavul a szív. S ahol a lélek megújul, ott szeretet, jóság, boldogság sugárzik, ott új korszak kezdődik el az ember személyes életében és ott bizony akkor csodák is történhetnek. Mert ahogy egy kínai közmondás tartja, a lélek sugárzása széppé varázsolja az embert. Az ember szépsége összhangot teremt a házban. Az otthon összhangja rendet teremt a hazában. És hogyha az országban rend honol, akkor béke köszönt a világra – mondta az újtemplomi gyülekezet lelkésze.

A chovánosok Jingle bellse után Hodálik Pál alpolgármester a láng történetét mesélte el a téren állóknak, majd fogadta a lángot hozó Závoda Ferencet. Akik hoztak magukkal mécsest, meggyújthatták, és otthonukba vihették azt.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Molnár János (gitár) és Nánási Attila (ének, gitár), Czibulya Zsuzsanna (hegedű) Molnár János (gitár) és Nánási Attila (ének, gitár), Czibulya Zsuzsanna (hegedű)

Saját dalokkal lepi meg a közönséget az ART zenekar

Beharangozó

Luca napi fénykereső – iskolai játszóház a Gyakorlóban

Oktatás

Elkészült a szarvas városi geotermikus rendszer fejlesztés II. üteme

Szarvas

Felhívás – Túzok Vándorkupa alkotói pályázatra

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2015. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Friss

Connect