in , ,

Sportpálya karácsonyra

Varga László, Hévizi Róbert és Gazsó János
Varga László, Hévizi Róbert és Gazsó János

A 2011-es indulástól kezdve 72 milliárd forint lett felhasználva a labdarúgás céljaira, amiből 2 milliárd kötött ki Békés megyében, és majd minden megyei egyesületnek jutott belőle valamilyen fejlesztésre. A Hunyadi Mátyás sportegyesület a TAO adta lehetőségeket kihasználva a sporttelepét újította meg. Noha a pályán már játszott a Hunyadi, ennek a nagy beruházásnak a hivatalos átadójára került sor csütörtökön. Az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, hogy a szentandrási aktív és rengeteg egykori labdarúgó mellett sok olyan is eljött, aki egy egyeneset sem tud a labdába rúgni, de nézőként szinte minden mérkőzésen ott van.

– Ez a mai nap egy igazi ünnep. Első sorban ezért, mert egy olyan beruházást sikerült megvalósítani, amely nem csak az egyesület szempontjából volt nagy jelentőségű, én úgy gondolom, hogy Békésszentandrás történetében is egy nagyon fontos momentum az, hogy ez a sporttelep, amely a szentandrási fiataloknak és a versenysportnak az otthona, teljes mértékben megújult – mondta Hévizi Róbert, a Hunyadi Mátyás sportegyesület labdarúgó szakosztályának elnöke.

1973-ban avatták fel azt a pályát, ami az idén felújításra került. Az MLSZ kezdeményezésére a TAO pályázatok keretében adódott az a lehetőség, hogy a több mint negyvenéves pályát a kor követelményeinek megfelelően átalakítsák, új játékteret kapott labdafogóhálóval, beépített öntözéssel, és a korábbi biztonsági korlátot is lecserélték. Nagyon nagy munka volt, mondta a labdarúgók elnöke.

A két pályázat 18,5 millió forintja szentandrási kivitelezőknél került elköltésre. Parkolók épültek, megújult a székház teteje, történtek járulékos fejlesztések, mint pl. a villamos hálózaton, de a közeljövőben a terület belvízelvezetését is megoldják, ígérte a klub elnöke. A 30 százalékos önerő 5,5 millió volt. Az önkormányzat nagyon konstruktívan állt a dologhoz, és segített, amikor szükség volt rá. Így most bármilyen szintű mérkőzésre alkalmas így a pálya, aminek azért is van jelentősége, mert a jövőben szeretnék kihasználni ennek lehetőségeit, mondta Hévizi Róbert, aki köszönte a vállalkozóknak és a testületnek, hogy melléálltak az ügynek.

– Azt gondolom, az, hogy ilyen sokat sokan eljöttek Szentandrásról, sportbarátok, a labdarúgás barátai, azt jelenti, hogy jó helyre került ez a fejlesztési forrás, hiszen ez egy olyan település, ahol mindig is szerették a futballt és ahogy itt a fiatalokra nézek, láthatóan a jövő is biztosítva van –kezdte köszöntőjét Dankó Béla, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja köszöntőjét.

A TAO keretében szakmai programokra, eszközökre, mezekre, pályaépítésre, pályafelújításra, lehetett és lehet is pályázni, tette érthetővé azoknak is, akik nem követték figyelemmel a kormány sportpolitikáját.

– Ennek az eredménye meg is van, hiszen a 2011-es indulóévhez képest, amikor 126 ezer igazolt labdarúgó volt Magyarországon, most már meghaladtuk a 200 ezres számot, tehát sikerült növelni a tömegbázisát a labdarúgásnak, ami azért nagyon fontos, mert ha nagyobb a merítés, akkor sokkal több tehetséges fiatal kerülhet a labdarúgásba, és előbb-utóbb egyre sikeresebbek leszünk akár válogatott szinten is – jelentette bizakodva ki Dankó Béla.

A megyei szakvezetés jókívánságait hozta el Brlás János, az MLSZ Békés megyei igazgatóságának elnökségi tagja, majd Dankó Bélával és Hévizi Róberttel közösen átvágták a nemzetiszínű szalagot, amivel hivatalosan is átadták a beruházást.

Vélemény, hozzászólás?

Ébredő sor a Turul Moziban

A szarvasi moziban is tarolt az Ébredő Erő

Adventi kézműveskedés a roma közösségi házban