in ,

Szarvasi lehet az év embere: Galát Krisztián

Galát Krisztián
Galát Krisztián

A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu idén is keresi az év emberét. A verseny a megszokott forgatókönyv alapján zajlik: a 2015-ben hét emberének választott 50 jelöltre lehet voksolni, akik tevékenységükkel gyarapították a megye értékeit. Közöttük két szarvasi is felbukkan: Galát Krisztián mesterszakács minden eszközt megragad a halfogyasztás népszerűsítésére, az egyik ötlete pedig országos visszhangot is kiváltott.

– A tavalyi év tavaszán hirdette meg az EMMI és a Nemzeti Művelődési Intézet a Leleményes hőseink című programot, amelyben a 10-18 éves korosztály közreműködését kérték a helyi értékek feltérképezésére. Egy szarvasi csapat Önt választotta a tudatos táplálkozás hősének. Mivel érdemelte ezt ki?

– A szarvasi halburger megalkotása keltette fel a minisztérium figyelmét. Az elképzelés maga már jó néhány évre tekint vissza. A szarvasi halasnapok kezdetekor merült fel, hogy kellene valami, amelyen keresztül a gyerekekkel is megszerettetjük a halételeket. A hamburgert tűnt a legideálisabb választásnak, mert azt mindenki szereti. Csupán annyit tettünk, hogy az eredeti marhahúsalapot afrikai harcsából készült húspogácsával váltottuk ki. Nincs benne szálka, és a tipikus halíztől is mentes, ezért senkinek nem okoz csalódást. A bírálóbizottságnak is annyira megtetszett, hogy a több mint 400 jelentkező közül bekerültünk a legjobb tizenkettőbe.

– Mi motiválta a sajátos innovációnál? Ennyire rosszul állunk halfogyasztásban?

– Sajnos igen. Az egy főre jutó éves 4 kg-os halfogyasztással sereghajtók vagyunk Európában, ahol átlagosan a 18-20 kg jellemző. Rengeteg halunk van, itt élünk a Kárpát-medence kellős közepén, és mégsem esszük ezt a rendkívül egészséges ételt. Tisztában vagyok azzal is, hogy ennek egyik oka a hozzáférhetőség. Sajnos nálunk Szarvason már hosszú ideje nincs halbolt, az üzletekben fellehető termékek jelentős része pedig drága. Nehezíti a népszerűsítést az is, hogy sokan ellenérzéssel viseltetnek iránta, mondván, hogy szálkás és halszagú. Ezért nem is viszik be a családi étkeztetésbe.

– Ezek miatt majdnem lehetetlennek tűnő vállalkozás ezt a tendenciát megfordítani. Ön szerint van járható út?

– Nehéz ezt pontosan megítélni. Az biztos, hogy a családoknál van a megoldás kulcsa, de őket sem könnyű megszólítani, mivel a halhús némileg költségesebb a jól megszokott csirke vagy disznóhúsnál. Az egyik irány lehet az EU által felkínált források, amiket minél hatékonyabban kellene kihasználni. A marketinghez ugyanis sok pénz kell. Emellett meg kell tanítani azt is, hogy a halból nemcsak halászlé vagy sült hal készíthető, ill. egy-két gyakorlati útmutatást is adni ahhoz, hogyan kell a halat megfelelő módon előkészíteni. Másfelől járható út lehetne az egészséges táplálkozás további népszerűsítése is, amiben a halnak nagy szerepe van.

– A halburger már bizonyított? Hozzájárulhat a halételek megszerettetéséhez?

– Abszolút sikersztorinak tekinthető. Nem szálkás, egyáltalán nincs halíze, a fűszerezés és a rostlapon való sütés révén pedig marhahúsi magasságokba emelhető. Mindenki szerette, visszajöttek érte, többen pedig csak nehezen hitték el, hogy miből is készült valójában. Van néhány olyan ismerősöm is, akik a halat egyáltalán nem esznek, de a halburger mindig jöhet.

– Ahogy mondják, csak egy szikra kell a legnagyobb ötletekhez is. Milyen lehetőségeket lát a halburgerben, továbbgondolta már?

– Már hosszú ideje foglalkoztat, hogy jó lenne belőle egy terméket készíteni. Amikor ugyanis bemutatókon megjelentünk, sokan feltették a kérdést, hogy hol lehet ezt beszerezni. Egyelőre sajnos csak nálam, ezért szerintem ezen érdemes lenne elgondolkozni a jövőben, akár felvéve a kapcsolatot a Szarvas-Fish Kft.-vel, akiknek nagy tapasztaltuk van ezen a területen.

– Szinte minden fórumot megragad a halételek népszerűsítésére. Legyen szó országos pl. média megjelenésről, bemutatóról vagy halas rendezvényről. Mikor lenne elégedett?

– Egyrészt, ha ez az éves halfogyasztás egy kicsit megugrana. Kicsiben pedig megelégszem azzal, hogyha az emberek elégedetten távoznak tőlem. Nem vagyok nagyravágyó, számomra az már egy önigazolás, ha ízlik nekik, amit csinálok. Ebből tudom, hogy jó úton járok.

Szavazni kétféleképp lehet. Kivághatják a Békés Megyei Hírlapból a jelölt képét, felragasszák egy levelezőlapra, és postázzák a következő címre: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3. vagy voksolhatnak a Beol.hu Facebook oldalán keresztül is, ahol minden like egy-egy szavazatot ér. Szavazni egészen január 20-áig lehet.

Vélemény, hozzászólás?

A Történelmi Magyarország közepe a jégről

Jég veled!

Tatai László, dr. Kutas Ferenc és Hegedűs Éva

2015 görbe tükre hamarosan az utcán