in , ,

Egy nap, amikor megbocsájtható a torkoskodás

Egy néhány éve készült felmérés szerint a magyarok 4%-a jár rendszeresen étterembe. Kb. minden negyedik ember mondhatja el magáról, hogy évente egyszer étteremben eszik, míg ez az arány Nyugat-Európában átlagosan a háromszorosa. Ezen a tendencián szeretne változtatni a Magyar Turizmus Zrt., többek között a 2006-ban útjára indított torkos csütörtökkel.

Szarvason idén három étterem, a Ciprus Étterem, a Galéria Grill Étterem és a Liget Wellness  és Konferencia Hotel csatlakozott a kezdeményezéshez. Ez utóbbi háza táján néztünk körül, azzal a hipotézissel, hogy az ár alapjaiban fogja felbolygatni – igaz, csupán egyetlen napra – a turizmus szempontjából kevésbé frekventált időszakot. Sejtéseinket már a zsúfolt parkoló is megerősítette, az étterembe érve pedig az asztaloknál elhelyezett foglalt táblák is erre utaltak.

– Ebédre csak három asztalfoglalásunk volt, ami végül közel 60 főre gyarapodott. Estére kb. 80 főre számítunk, ami a felső határt súrolja, hiszen szállóvendégeink is vannak, ami további 40-50 főt jelent – vázolja az est várható alakulását Nagy Zoltán étteremvezető.

Hozzátette, teljes személyzettel dolgoznak, vagyis felkészültek a rohamra. Az első foglalások már két héttel korábban elkezdődtek, vagyis aki későn kapcsolt, lemaradt a torkoskodásról. A vendéglétszám ugyanis esetükben nem ír mindent felül. Teltház esetén sem engedhetnek a négycsillagos minőségből és szolgáltatásokból.

– Azt látnunk kell, hogy ennek a napnak nem a gazdasági haszonszerzés a célja. Nyitásunk óta tapasztaljuk, hogy a szarvasiak félnek kijönni hozzánk, pedig nagyon szeretnénk, hogy minél többen fedezzenek fel bennünket. A torkos csütörtök egy jó apropót kínál arra, hogy a helyiek elérhető áron ismerjék meg az éttermünk ízeit és széleskörű választékát – árulja el a mögöttes szándékot Bogdán Tamás ügyvezető.

Ezt jól tükröződött az árakban is. Mind az ételek, mind az italpaletta 50%-os kedvezménnyel volt kapható, vagyis egy négyfős család főétel és egy-egy frissítő fogyasztása esetén 7 ezer Ft körül zárhatta az estét. A büféasztalos, szabadszedéses vacsora is akciósan volt elérhető, 4250 Ft helyett 2125 Ft-ért.

– Másfél éves a kisfiúnk, így miatta az utóbbi időben kevesebbet jártunk étterembe. Most úgy gondoltuk, kihasználjuk a lehetőséget. Egyszer már voltunk itt, tetszett a hely hangulata, az ételek is ízlettek, ezért jöttünk vissza – mondja egy Kunszentmártonból érkezett fiatal pár.

A Steinmacher család ellenben rendszeres látogatója az étteremnek. Céges rendezvényekről, családi összejövetelek kapcsán és szállóvendégként is ismerik a hotelt, és mindig elégedetten távoznak.

– Szerintem ez egy olyan esemény, amit nem lehet kihagyni, egyben jó alkalmat teremt, hogy együtt legyen a család és a barátok – mondja családfő, kilencfős asztaltársaság kíséretében.

A csapóajtó idővel egyre sűrűbben nyílik, és a szabadszedéses tálalót is folyamatosan tölteni kell. Az étlap felett a legtöbb vendég sokáig időzik, ami a széles választékot látva érthető is. A legnépszerűbb a Szent Péter halfilé vörös cheddar sajttal, erdélyi gombával, jázminrizzsel és a

pármai sonkával és camembert-tel töltött csirkemell, de állítólag a chef krumplileveséért is visszajárnak a vendégek.

– Az utolsó foglalás fél kilencre szól, onnantól már egy kicsit könnyebb lesz – veti oda két rendelésfelvétel között sietősen az étteremvezető, bízva abban, hogy fáradozásuk nem volt hiábavaló.

Vélemény, hozzászólás?

Galláné Holp Mária Éva

Gazdafórum: Kihasználatlan potenciál, vissza nem térő lehetőségek

Gajdos Attila és Sinka Imre

Ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése