in , ,

Reál hét a Vajdában

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2016. február 13-19. között került harmadik alkalommal került megrendezésre a Reál hét. A tematikus hét minden napján a természettudományok népszerűsítése került a középpontba iskolánkban, s a tanórai kereteken túli információkhoz juttatta a diákokat.

2016. február 13-án, szombaton került sor a Curie Környezetvédelmi Verseny területi fordulójára. A versenyző csapatoknak háromfordulós „selejtezőn” kellett részt venni, a legtöbb pontot elérők a területi döntőben újra összemérhették tudásukat.

A döntő reggel 9 órakor kezdődött a megnyitóval, ahol Kitajkáné Szántai Mária igazgatónő, Hodálik Pál Szarvas város Alpolgármestere és Borzovánné Burai Julianna szervezőtanár köszöntötte és biztatta a részvevőket.

A verseny megnyitását követően a csapatokat a kijelölt termekbe kísérték, ahol a korcsoportnak megfelelően kiosztották a feladatlapokat. Az általános iskolásoknak 60, míg a középiskolásoknak 90 perc állt rendelkezésre kitölteni azt. A feladatok között szerepelt egy kísérlet is, ami minden évben a legnehezebb része a környezetvédelmi versenynek.

A feladatok megoldása után a résztvevőket szendviccsel és üdítővel várták. Az eredményhirdetésig lehetőség volt ping-pongozni, kézműveskedni, illetve a számítógépeken játszani.

Az eredményeket délben tudhatták meg a versenyzők és a kísérő tanárok, szülők. Mindenki izgatottan várta, hogy milyen helyezést fog elérni.

A díjazottak könyvjutalomban részesültek, amiket az iskola támogatóinak köszönhetünk.

A hétfői nap is eseményekkel teli volt, hiszen két tanulónk Békéscsabán írta az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatát biológiából. A verseny nehézségét mutatja, hogy a megyéből mindössze öt tanuló nyújtott olyan teljesítményt, hogy a második fordulóba került, és ezek közül örömünkre Strobbel Aletta 12.J és Kondacs Attila 11.J osztályos vajdás diák volt.

Mialatt diákjaink versenyeztek, az itthoniak sem tétlenkedtek. A 9. évfolyamosok rendhagyó fizika óra keretében ismerkedhettek meg az idei évben indult Robot szakkör eddigi munkájával. A szakkör a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg, és a tanulók digitális kompetenciáinak erősítését célozza, a programozás, a technika felé próbálja a tanulók érdeklődését irányítani.

Délután a 11. és 12. évfolyamosok matematika tudásukat mérhették össze. Igyekszünk iskolánk egykori tanárainak emlékét ápolni, így második éve Hantos Gusztáv nevét viseli az iskolai matematika verseny. Az idei évben a verseny témakörei a trigonometria és a függvények voltak. A legjobban teljesítők pályázhatnak évvégén a Hantos díjra is, amelyet a Vajdás Öregdiákok Baráti Köre adományoz az adott tanévben matematikából legeredményesebb tanulónak.

A Reál – hét keretében, minden évben rendhagyó órákat, előadásokat tekinthetnek meg a gimnázium diákjai. Kedden, miközben az Öveges laborban a szokásoknak megfelelően fogadtuk az általános iskolások egy csoportját, Bagi László csillagászati előadásával kezdtük a programok sorát. Az előadó maga is koptatta valamikor iskolánk padjait, most csatlakozott hozzá Bach Zoltán is. Igazából a csillagászat egy speciális területével, az asztrofotózással ismerkedhettünk meg. Az előadók ügyesen mérték a fizikát és a tudományt így a 11. évfolyamos diákok számára érthetően tárult fel ez a különleges hobbi. Megismerkedtünk a fotózás eszközeivel és elméleti alapjaival, majd a fotók elkészítésének részleteivel is. Mindenki számára kiderült, hogy egy – egy jól sikerült fotó elkészítése alapos előkészítést igényel és a kívülálló számára inkább tudomány, mint szabadidős tevékenység.

A végeredmény azonban lenyűgöző. Tényleg feltárult számunkra a világmindenség, aki kihagyta az előadást az bánhatja. Vigasztalásul azonban ajánlom, hogy látogasson el a bagil.hu lapra és legalább a képeket nézze meg.

Szerdán a kőolaj nyomában a felszín alá tekintettünk Simon Balázs olajmérnök segítségével. A 9. évfolyam diákjai megismerkedhettek a szénhidrogének keletkezésével és a kutatás és feltárás alapvető problémáival. Az mindenki számára kiderült, hogy a kutatófúrások különleges technikai felkészültséget igényelnek, és hasonlóan különleges problémák merülhetnek fel. Végignéztük, hogy a fábiánsebestyéni gőzkitörést, hogyan számolták fel a külföldi szakértők. Láthattuk, hogy a berendezéseket a külső erők is veszélyeztetik. Az iraki homokvihar képei igazán félelmetesek voltak. Az is világossá vált, hogy ez a szakma lehetőséget ad arra is, hogy a kutatók külföldön vállaljanak munkát. Ez kivételes lehetőség más kultúrák megismerésére. Láthattuk a szíriai történelmi emlékeket, amikor még nem dúlta háború a területet, vagy azt hogyan ünnepelnek a pakisztániak a kutatófúrás sikere láttán. Ha valaki kedvet kapott a szakmához, annak irány a miskolci egyetem.

Szerda délután, a természettudományos héten került megrendezésre egy különleges kísérleti bemutató. Iskolánkban működik egy tehetséggondozó program, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg, és a digitális kompetenciák erősítését célozza.

A természettudományos kísérletek klasszikus formái mellett az Öveges laborban lehetőség nyílik több, modern eszköz alkalmazására is. Ezek közé tartoznak a különböző adatbegyűjtő szenzorok, amelyek egy digitális készülékhez kapcsolva tudják a külvilág adatait begyűjteni, és digitális formában tárolni. A készülék adatait közvetlenül, vagy számítógép közbeiktatásával kivetíthetjük. A mért adatok így elemezhetők, további számítások készíthetők egy-egy gombnyomás segítségével.

Ezeknek az eszközöknek a használatával ismerkedhettek az érdeklődő diákok és kollégák, amikor a „Robotok kicsiben és nagyban – digitális kompetenciák erősítése” című pályázat keretében az egyik tanszerforgalmazó tartott bemutatót az iskolában.

Megismerkedhettünk többek között a hőmérsékletszenzor, a spirométer, a mozgásérzékelő szenzor működésével. Mivel a laborban további szenzorok is találhatók, pl. nyomás, UV, radioaktív szenzor, így a látottak alapján számos új ötlet fogalmazódhat meg tanárban, diákban és további érdekes fizikai kísérletek állíthatók össze.

Csütörtökön a földrajz tantárgy került középpontba. A 9.A és 9.B oszály földrajz órái az Öveges laborban zajlottak, ahol lehetőség volt ásvány-, kőzetvizsgálati gyakorlatok végrehajtására. Délután az iskola ásvány- és kőzetgyűjteményének rendezésére került sor. A költözködés óta kartondobozban tárolt gyűjtemény teljes kicsomagolására és rendszerezésre került sor. A munkában Ábrahám Rella, Dombi Bettina, Liszkai Noémi és Pribelszki Zsófia a 9.B osztályból és Sebők László a 9. A osztályból vett részt. Sikerült a gyűjteményt a tároló szekrényben, illetve a további tárolást biztosító műanyag ládákban, megfelelő módon elhelyezni.

A Reál Hét utolsó napján, pénteken a 10. évfolyam olyan témáról hallhatott, mely mindenkit foglalkoztatott az elmúlt hónapokban, évben. Előadónk dr. Teperics Károly a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékéről érkezett. A probléma tudományos és átfogó megközelítésében rendszerezte mindazokat a földrajzi és társadalmi-politikai tényezőket melyek a migrációs folyamatért felelősek. Kiderült, hogy a világ migrációs folyamatai békeidőben is intenzívek és sokrétűek, és sok esetben a befogadóknak is gazdasági szükségszerűség.

Még a tájékozottabbak számára is gyakran új megvilágításba helyeződtek a már ismert tények, események. A téma kibontása után az összefoglalásból kiderült a későbbiekben sem számíthatunk döntő változásra, az európai és világméretű összefogás elkerülhetetlen a válság kezelésében.

A tanár úr befejezésképpen az egyetem fotója mellett az ott folyó természettudományos oktatást népszerűsítette, majd a képzésről szóló tájékoztatókkal fordította az érdeklődők figyelmét Debrecen felé.

A tartalmas, színes hét segített a természettudományos tantárgyak népszerűsítésében, felhívta a figyelmet a különböző tantárgyak közötti kapcsolatokra, a hétköznapi életben is megfigyelhető jelentőségükre, a szabadidő hasznos eltöltésének fontosságára.

Kituljak Eszter, munkaközösség-vezető

Vélemény, hozzászólás?

A baráti kör vezetése és 2016-os díjazottjai

Oscar: Minden díjazott erős szarvasi kötődésű

Janiczak Dávid

Városvezetés ózdi módra