A magyarságért szólt a dal a történelmi Magyarország közepén

20160313-IMG_418

Szimbolikusan a történelmi Magyarország mértani középpontját választotta helyszínül a Szentesi Fényesség Táltos Dobkör, hogy elénekelje és rögzítse a határon túli magyarság megszólításáért és a magyar nyelv megőrzéséért íródott dalt. Gyulai István szerzeménye, az Örökségünk még 2013-ban, Pakson született, egy határon túli középiskolások számára rendezett táborban. Később a strófák önálló életre keltek: elkészült a hozzá illeszkedő videoklip is, amelyet felvidéki, kárpátaljai és erdélyi településeken is forgattak. A dal sikerén felbuzdulva a szerzők úgy döntöttek, hogy megénekeltetik a világ magyarságát, amiből újabb klipet készítenek.

Január végén a kezdeményezés mellé állt még Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős miniszter, Paks polgármestere és Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója is. Hangsúlyozták, a dal erősítheti a határon túli magyarság kapcsolatát az anyaországgal, a magyarság megtartására ösztönözhet, és kérték, minél többen rögzítsék otthonuk egy-egy emblematikus helyszínén.

Ahhoz, hogy valaki videó részese lehessen, mindössze annyit kell tennie, hogy elénekli a dalt, felvételt készít róla, és feltölti az örökségünk mozgalom honapjára. A szentesi, gyomaendrődi, szegedi, békéscsabai, orosházi dobkörök tagjaiból álló csapat persze nem a könnyebbik oldaláról ragadta meg a feladatot. Többségük ősi, hagyományőrző ruhában és sámándobbal a kezében jelent meg szombat délután a szélmalomnál, ahol közös elcsendesedéssel hangolódtak az énekléshez.

– Amikor megkaptam ezt a linket egy kedves ismerősömtől, és először meghallgattam a dalt, rögtön az jutott eszembe, hogy nekem ezzel feladatom van. Az egész testemet és lényemet átjárták a sorai, újra és újra hallgattam, megtanultam, és közben elkezdtem szervezkedni. Továbbítottam a lélektestvéreimnek, akik bár csak a refrént sajátították el, mert a fősorok elég nehezek, de így együtt lehet a csapat. Úgy érzem, ez a dal minden magyar ajkút megszólít, nemcsak határon innen, hanem túl is – mondja őszinte hittel Erdélyiné Pusztai Katalin kezdeményező.

A mintegy ötven főt számláló csoport először félkörben felsorakozott a malom mögé. Néhány próbaéneklést és apróbb csiszolgatásokat követően végül rászánták magukat, és a kamera is foroghatott. A profibb szerkesztés miatt az Örökségünk még kétszer felcsendült, hogy közeli és légi felvételek is készülhessenek. A sokszori ismétlés miatt idővel a szépen összesereglett közönség is lélekben együtt énekelt a dobkörrel, és magában visszhangozta a refrént: „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján elkopni nem hagyom.”

– Számomra azt jelenti ez a dal, hogy mindannyian magyarok vagyunk, és bennünk van az ősi magyar tudás, amit nem szabad veszni hagyni. Fel kell ébreszteni magunkban mindazt, ami el vannak fedve. Egy ilyen alkalom ezt a célt segítheti elő, és mindenkinek megnyithatja azt az utat, ami a magyarság felé vezet – vélekedett Hajdú András, a közösség egyik szarvasi tagja.

Talán a dal, talán az szélmalom körül összegyűlt emberek hite tette, de időközben a nap is előbújt rejtekhelyéről, és figyelte, ahogyan a hagyományőrzők még hosszú percekig dalolták ősi énekeiket.