in , ,

Beszélnek a Föld kincsei – Kettős kiállítás nyílt a múzeumban

Ahogyan a borsó meg a héja, olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz az ásványgyűjtés és a fotózás. Baffy György és Tóth László ugyanannak a szenvedélynek hódolnak, csupán más-más módon közelítenek hozzá. Kollekcióiknak egy szeletkéjét a szarvasi közönség is megismerheti, a Tessedik Sámuel Múzeum szombaton nyílt kiállításának köszönhetően.

A „Földünk rejtett kincsei” című kiállítás a Tiszazugi Földrajzi Múzeum közvetítésével került a településre. Baffy György ugyanis végrendeletében úgy határozott, hogy egy olyan közgyűjtemény kapja meg a kincseit, amely kellőképpen gondját viseli, és a nagyközönség számára elérhetővé teszi. Az intézmény később egymillió Ft-ot nyert az anyag kiállítására, amit végül vándorkiállítássá alakított át.

Amint a megnyitón kiderült, az eredetileg gépészmérnök végzettségű gyűjtő munkája mellett kezdett el foglalkozni az ásványokkal. Először a környezetében lévő természeti szépségeket fedezte fel, de útjai során többször eljutott külföldre is. A gyűjtemény az ismerősök és barátok révén idővel egyre gazdagabb lett. 1987-ban Baffy György megbetegedett, így egyre kevésbé volt módja, hogy saját maga utazzon. Ekkor fordult az érdeklődése a kövületek iránt, aminek eredményeképp a hagyaték számos fosszíliával egészült ki. A gyűjtő 2012-ben köszönt el végleg hobbijától.

Tóth László – a véletlenek érdekes együttállásának köszönhetően – ugyancsak gépészmérnökként végzett. Érdeklődése idővel a gyűjtésről a fotózásra terelődött, ma pedig már az egyik legelismertebb ásványfotóként tartják számon.

– A „nagy”, 1cm feletti ásványokat nem tartom kihívásnak, sokkal inkább a 0,2 mm-2 mm közöttieket – írja rövid önéletleírásában, hozzátéve, hogy mivel ez egy pénztárca-és szabadidő gyilkos hobbi, nyugodt családi háttér nélkül mindezt nem sikerült volna elérnie.

A kiállítást Demeter Péter szakavatott ásványgyűjtő nyitotta meg, majd Béres Mária igazgató mutatta be röviden a tiszaföldvári múzeumot, ill. mondott köszönetet a tárlat fogadásáért.

– Fő profilunk a természettudomány, őslénytani anyagunk az országban a 2. legnagyobb gyűjtemény. Saját ásványkiállításunk is volt, de amikor megkeresett bennünket Baffy György két fia, örömmel fogadtuk be a tárlatot – ismertette.

A kiállításon hazai ércek, drágakövek, csiszolatok, gipszek, kalcitok, cseppkövek, kövületek, ősmaradványok és tengeri csigák tekinthetőek meg a vitrinekben, az ásványfotók szépségeit pedig vászonra nyomott képek hangsúlyozzák.

A Föld kincseit áprilisban – egyfajta kontrasztként – az égbolt csodái, vagyis Bagi László és Bach Zoltán asztrofotói váltják, ugyancsak a Tiszazugi Földrajzi Múzeum közreműködésével.

Vélemény, hozzászólás?

Országos tanítási verseny a Gyakorlóban: “A viola rejtett virág, de az illatáról rá lehet ismerni”

Szarvasnak, Békésszentandrásnak és a térségnek nagy sikere volt idén is a Budapesti Utazás Kiállításon