in ,

Ünnepi készülődés a léleknek

Lázár Zsolt esperes
Lázár Zsolt esperes

Nem titkoltan a népszerű adventi sorozat, az Angyali reggelek adta az ötletét a Nagyhéten tartott tematikus előadássorozatnak. A találkozási pont ezúttal is az Evangélikus Ótemplom volt, ahol egyfajta keretes szerkezetként nemcsak reggel, hanem estébe hajlóan is várták a híveket. A Napkeltétől Napnyugtáig címet viselő alkalmakra ezúttal túlnyomórészt egyetemi és főiskolai előadók hozták el gondolataikat, de a gyülekezet lelkészei is megosztották a megjelentekkel az ünnep legfontosabb üzenetét.

– Azt vettük észre, hogy látogatottság tekintetében ezek a napok, mint a Nagycsütörtök vagy a Nagypéntek, kezdtek szimbolikussá válni. Ezek az alkalmak lehetővé teszik, hogy felhívjuk a figyelmet a Nagyhét napjainak jelentőségére, egyúttal megszólítsuk a híveket és a lakosságot – fogalmazta meg céljaik között Lázár Zsolt esperes.

Rámutatott a magyar nyelv sajátosságára is, mely szerint furcsamód az ünnep egyoldalúan a böjti időszak végéhez, a húsfogyasztáshoz kötődik, háttérbe szorítva a lényeget, a húsvét kereszténységben betöltött szerepét.

Az előadók sorában helyet kapott dr. Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész, Lázárné Skorka Katalin mezőberényi lelkész, dr. Varga Gyöngyi egyetemi docens, dr. Fest Sarolta dékánhelyettes és dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora is. Március 24-én este Úrvacsorával egybekötött igehirdetésre került sor, az ótemplomi egyházközség lelkészeinek szolgálatával.

Lázár Zsolt felidézte az utolsó vacsora mozzanatait, ill. utalt a Jézus és Péter között zajló emblematikus párbeszédre is. Nyomatékosította, az Úrvacsorában benne rejlik a csoda, ami segíthet rátalálni az Istenhez vezető ösvényre.

– Nagycsütörtök misztériuma a legnagyobb titok és a legkézzelfoghatóbb csoda. Ezt a kettőséget élhetjük át közvetlen közelről. Az Úrvacsorával a mi Urunk közelébe kerülhetünk, és botladozó hitünk megerősödik. A Megváltó újra és újra odalép hozzád, és azt akarja, hogy találkozz vele, megértsd, hogy jelen van, köztünk van – mondta.

Kérte a híveket, ne engedjék, hogy a sütés-főzés, a lakás díszítése és a családi találkozások mellett elsikkadjon az kereszténység legnagyobb ünnepének mondanivalója: Jézus értünk szenvedett, meghalt, de harmadnapra feltámadt. Ezzel pedig mindannyiunknak örök életet adott.

Vélemény, hozzászólás?

Boldog szülinapot, Margaréta klub!

Természettudományos versenyek országos döntőjében a vajdások