in ,

Árpádközben jártam, egy tojásfát láttam

A klasszikus locsolóversnek idén akár megszülethetne a helyi átirata is, legalábbis az apropó mindenképp adott hozzá. Több hazai és külföldi példát megirigyelve néhány napja Szarvason is elindult a kezdeményezés, mely szerint ne csak a locsolók, hanem a város apraja-nagyja is gyönyörködhessen a festett és kézműves tojásokban. Az egyik frekventált helyen álló, kistermetű fára esett a választás, ami – ha a lakók is úgy akarják – karácsonyfa mintájára ünnepi díszbe öltöztethető. Mindössze annyi különbséggel, hogy szaloncukrok helyett ezúttal tojások kerülnek ár.

– Több cikket olvastam a témával kapcsolatban. A legszimpatikusabb talán egy németországi példa volt, ahol épp annyi tojást helyeztek el a fán, ahányan a településen laknak. Felmerült bennem, hogy miért ne lehetne Szarvasnak is egy ilyen tojásfája, amihez gyorsan egy méreteiben és elhelyezkedésében megfelelő fát kerestünk. A többit a helyiekre bíztuk, remélve, hogy minél többen látnak majd benne fantáziát – meséli a neve elhallgatását kérő ötletgazda.

A hír szinte azonnal szárnyra kelt, a legnagyobb közösségi portál és a Rádió Szarvas révén egyre többekhez jutott el az információ.

– Megtetszett az ötlet, igyekeztünk lehetőségeinkhez mérten minél több hallgatóhoz eljuttatni a programot. Később egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, a mi is gazdagítjuk a fát egy jellegzetes tojással. Péntek reggel feldíszítettem egyet, ráragasztottam a logónkat, majd a kollegámmal közösen kivittük a helyszínre – osztja meg ez előzményeket Kis Dóra, a rádió munkatársa.

A délelőtt során már örömmel tapasztalták, hogy 25-30 tojás ékeskedett a kiválasztott fán, és úgy tűnt, ez még csak a kezdet. Az esti órákra ez a szám megduplázódott, végigpillantva az ágakon pedig megállapítható volt, hogy a „variációk egy témára” az egyik legtalálóbb jelző lehetne. A fatojástól, a műanyag, boltban vásárolton keresztül egészen a kézműves és horgolt tojásokig számtalan technika felvonult, kinek-kinek ízlése, kedve és ideje szerint.

– Kifejezetten emiatt vettünk három tojást, amiket kihoztam a gyerekeimmel. Szerintem sok ilyen közösségépítő, hagyományőrző kezdeményezésre lenne szükség, ami öröm kicsiknek és nagyoknak egyaránt – mondja egy fiatal anyuka, aki a családjával még percekig csodálta a szivárvány színeiben pompázó fácskát.

Egy kis összekacsintás, egy okkal több a mosolygásra, egy hangulatos színfoltja a városnak – mindössze ennyit szeretett volna elérni a kezdeményező, ami úgy tűnik, sikerült is. Ha pedig vasárnap estig ilyen tempóban gyűlnek tovább a tojások, jövőre garantáltan nagyobb fát kell választani.

Vélemény, hozzászólás?

Go green for a day, avagy Szent Patrik-nap a Gyakorlóban

Szenes János és Dósa Zsuzsa

A színházi világnap alkalmából Szenes János vizsgálta Szarvas színháztörténetét