in ,

Közbiztonság gyerekszemmel: Szarvasi rajzok is mennek a megyei zsűri elé

Huszonkettedik alkalommal hirdette meg a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Közlekedésbiztonság gyerekszemmel című rajzpályázatot. A legjobban sikerült képeket kiállításon mutatták be a Cervinus Teátrum aulájában.

– Ahogy 21 éve, az idén is meghirdetésre került a “Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” című rajzpályázat. A témája az idén is a közlekedési balesetekhez vezető veszélyes szituációk, illetve a baleseteket előidéző leggyakoribb okok ábrázolása volt. Az idén újításként került a témák közé az állatok szerepe a közlekedési balesetek bekövetkezésében. Itt a háziállatoktól kezdve a vadon élő állatokon át ábrázolták a gyerekek, hogy milyen veszélyes szituációkra képesek az állatok, és bizony milyen borzalmakat is képesek olykor okozni – mondta dr. Bencsik Ferenc őrnagy

Az elmúlt évekhez hasonlóan rengeteg rajz érkezett. Összesen 17 intézményből 387 gyermek, óvodások, alsósok és felsősök küldték be alkotásukat. A beérkezett pályamunkák 90-95 százalékban arról szóltak, ami a kiírásban is szerepelt. Nagyon ügyesen igyekeztek megragadni a témát a gyerekek, mondta

A rendőrség munkatársai “arra voltak kíváncsiak, hogy a gyerekek hogyan élik meg a közlekedési balesetekhez vezető szituációkat”. A bírálás szempontjainál elsősorban a témahűség volt a fő kritérium. Csaknem ilyen fontos volt az, hogy mennyire volt kreatív, hogy használták a színeket és az egyéb képi elemeket, ill. a térbeni ábrázolás sikeressége is.

Tavaly Gerhát Olivéré lett a legjobb rajz az országban. Ő most is első helyezett lett. Ahogy az ő képe, a többi díjazott is a megyei kapitányságra kerül zsűrizésre. A megye legjobb rajzai továbbjut az országos főkapitányságra, ahol 19 megye plusz Budapest legjobb rajzaiból kerül ki az idei legjobb.

Díjazottak:

Óvoda: 1. Varjó Zselyke (Gyomaendrőd), 2. Bogya Zétény Nimród (Dévaványa), 3. Balázs Bence (Gyomaendrőd). Különdíjasok: Sindel Zoé Erika (Szarvas / Szlovák), Rojkó Balázs (Szarvas / Szlovák)

Alsó tagozat: Gerhát Olivér (Szarvas / Benka), Kovács Regina (Szarvas / Szlovák), Lipták Zsófia Ivett (Szarvas / Szlovák). Különdíjasok: Forján Ákos (Szarvas / Szlovák), Tímár Áron (Gyomaendrőd)

Felső tagoztat: Sári Boglárka (Szarvas / Benka), Buzás Bence (Szarvas / Benka), Nagy Olivér (Szarvas / Benka). Különdíjasok: Kocsis Lili (Dévaványa), Gál Katalin (Szarvas / Benka), Borgulya Gábor (Szarvas / Benka)

Vélemény, hozzászólás?

Természettudományos versenyek országos döntőjében a vajdások

Garázdaság Szarvason: Késsel a kezében fenyegette ismerősét