in ,

Több százan lepték el húsvétkor az Állatparkot

Tele vagyunk – állít meg a Körös-Maros Nemzeti Park bejárata előtt néhány méterrel egy hang, majd egy talpalatnyi füves rész felé mutatva egy üres rész felé terel. A figyelmeztetés szemlátomást nem volt hiábavaló, mert az Állatparkba egy túlzsúfolt parkolón át vezetett az út, ahol önfeledt gyermekzsivaj és állandó jövés-menés fogadta az érkezőket.

Az egyik látogatómágnest az udvaron elhelyezett ketrec jelentette. Benne a húsvéthoz köthető jellegzetes állatok keveredtek: nyuszi, bárány és kecske várták a simogató kezeket, amikből persze nem is volt hiány. A fogadóhelyiségben – megóvva őket az időjárás viszontagságaitól – pelyhes csibékre bukkanhattak a betérők. Az apróságok kézről kézre jártak, és hősiesen tűrték a gyerekek szűnni nem akaró kíváncsiságát.

– Kicsit hideg volt a lábuk, de nagyon cukik – mondja az örökmozgó négy és fél éves kislány, Minka.

Édesanyjával és testvérével, Hangával a délelőtt során minden húsvéti programot kipróbáltak. Lelkesen gyűjtögették a műanyagtojásokat, amelyek mindegyike egy-egy, korosztályuknak megfelelő kérdést rejtett.

– Nagyon sok tojást találtunk. Minka talált két nagyot is, egy sárgát és egy kéket. Minden kérdésre tudtunk válaszolni, ezért kaptunk cserébe kulcstartót. Én túzokosat választottam, a testvérem pedig mókusosat – sorolja szünet nélkül élményeit a kilenc éves nővér.

A megfáradt vándorokat az egyik teremben kézműves foglalkozások várták, amelyek keretében papír tojástartó és tavaszi virág készülhetett. Egy rövid pihenő után a programok látványetetéssel folytatódtak. Kora délután sokan a borzok és a rókák kifutójához vonultak, és némi hasznos információ kíséretében szemtanúi lehettek az állatok húsvéti falatozásának. Ezt követően a közönség „Ismerje meg Toldi nádi farkasait!” címmel előadást hallgathatott meg az aranysakálokról.

– A tavalyihoz hasonlóan idén is sokan döntöttek úgy, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkban töltik az ünnepeket. A mai nap ugyan még csak az első napja a húsvétnak, de már most érzékeljük a széleskörű érdeklődést. A viszonylag korai időpont pedig tudatosítja azt is az emberekben, hogy nyitva vagyunk, igénybe lehet venni a szolgáltatásokat. A tapasztalatok azt mutatják, azok közül, akik itt megfordulnak, sokan az év során többször is visszatérnek – mondja a lélegzetvételnyi szünetben Körömi Krisztina, a látogatóközpont vezetője.

A vasárnap délelőtt leforgása alatt mintegy háromszázan váltottak jegyet. A becslések szerint azonban az ünnepek idején várhatón több mint ezerfős látogatottságot produkál az Állatpark.

Vélemény, hozzászólás?

A Megváltó hét szava a múzeumban

Földesi Zoltán

Földesi: Ez tarthatatlan, ezért bukni fognak