in , ,

Imázsfilmmel népszerűsítik a művészetoktatást

Bár a beiratkozás csak május végén kezdődik a Chován Kálmán alapfokú Művészeti Iskolában, már most megkezdődött a „toborzás”. Az iskola több platformon igyekszik népszerűsíteni a választható képzéseket, legutóbb pl. egy kisfilmmel próbálták ráirányítani a figyelmet a közel 20 induló tanszakukra.

– A korábbi beiskolázási filmünk igen régi volt. Azok a gyerekek, akik szerepeltek benne, ma már a saját csemetéiket hordják hozzánk, ezért gondoltuk, hogy illő lenne készíteni egy újat. Az alapkoncepció szerint a történet a kis elsősök avatóján visszatérően elhangzó Dó, ré, mi című dallal indul, és a végén ehhez is tér vissza. Az operatőr több órányi anyagot rögzített, ebből készült el a három percet alig meghaladó végleges változat.

„ A művészet semmire sem való, nem hasznos, semmit sem hoz. De az ad rangot embernek…” – hangzik el benne Boros Miklós gondolatának egy részlete, ami egyben az iskola nevelési programjának alapját is képezi. Az imázsfilm egyelőre csak a legnagyobb közösségi portálon örvend egyre több kattintásnak, de remélhetőleg hamarosan felkerül az iskola honlapjára is.

– Sajnos évről évre nagyobb problémát jelent, hogy a diákok nagyon leterheltek, ami kihat a jelentkezők számára és a művészetoktatásban elért teljesítményükre is. Noha alapvetően mindenki sikerrel vette a félévi vizsgákat, a pedagógusok szomorúan tapasztalják, hogy egyre kevesebb időt szentelnek a gyakorlásra.

– Igyekszünk őket ösztönözni, de oly fáradtak, annyi felé kell megfelelniük, hogy majdnem érthető is, hogy nem mindig vannak topon – ismeri el Brachna Irén intézményvezető.

Időközben pedig már bizonyos tantárgyakból megkezdődtek az év végi vizsgák, a gyerekek tehermentesítése céljából.

Bár már több mint két hónapja elkezdődött a második félév, sokan a mai napig nem fizették ki az erre vonatkozó térítési díjakat. Az iskola ezúton is kéri azokat a szülőket, akik hátralékban vannak, hogy – a hamarosan lejáró határidő miatt is – mielőbb rendezzék tartozásukat.

A tandíjak tanszakonként változnak, átlagosan félévenként 5300-7400 Ft között mozognak, de a szociális helyzetet mérlegelve a gyermekek térítésmentességet vagy térítési díjkedvezményt élveznek, ami a tanulók 20%-át érinti.

Aki nemcsak virtuálisan, hanem személyesen is szeretne ismerkedni a tagozatokkal, május végén bepillantást nyerhet a műhelyekbe. A városi gyereknap keretében ugyanis az iskola nyitott kapukkal várja a családokat, ahol a képzéseket megmutatva segítenek a döntés meghozatalában.

A képek a legifjabb 38 chovános zenész avató ünnepségén készültek, amit a Mozart évforduló köré építettek fel a tanáraik Szabados-Tóthné Kozák Ilona moderálása mellett. Wolfgang Amadeus Mozartot Sinka Dominik, Nannerl Mozartot Lestyán Hanna személyesítette meg. Felléptek: Szrnka Gyöngyni – Szrnka Katinka – Czifra Zétény – ének, Kószó Zoltán – gitár, Lukács András – harmonika, Sztricskó Boglárka – hegedű, kamaratrió: Fabó Csenge –fuvola, Seregélyes Viktória – gordonka, Dombi Bettina – zongora, hegedű együttes: Czifra Zalán, Szécsi Lola, Sebjan-Farkas Bianka, Pavlovics Réka, Németh Viktória, Szűcs Lilla és Czibulya Zsuzsanna, a klarinét együttes: Zima János, Filip Dániel, Zima Dávid és Szabados-Tóth Gábor, Csatai Vivien – zongora, Zeitler Zsófia – zongora, Sebjan-Farkas Bianka – ének, Mester Zsófia – fuvola, Lapu Fanni – trombita, Halász Benedek – marimba, Sinka Dominik – Lestyán Hanna – ének.

Vélemény, hozzászólás?

Lódi Viven és dr. Lipcsei Imre dékán (háttérben Lestyán Erzsébet)

Országos matematika tanítási verseny a GFF Pedagógiai Karán

Benkő Géza

A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd