in ,

Tusjak Tamás: Nagyon pozitív és nagyon jó a megítélésünk

Tusjak Tamás tájékoztatója a közgyűlésen
Tusjak Tamás tájékoztatója a közgyűlésen

Hasonlóan mint tavaly, 2015-ben is mintegy 7100 órát töltöttek szolgálattal a Szarvasi Polgárőr Egyesület tagjai, tudtuk meg Tusjak Tamástól, az egyesület elnökétől, aki azt is hozzátette, hogy mindezt nagy eredménynek tekinti a tavalyi, majd húsz százalékos létszámcsökkenés mellett. Jelenleg 44 fővel végzik önként vállalt munkájukat.

– Teljes gőzzel dolgoztak a fiúk, akik itt maradtak, és a rendőrséggel továbbra is jó a kapcsolatunk. Közös munkát egy hónapon belül több napon keresztül folytatunk. Általában közlekedési akciókban veszünk részt – mondta.

A polgárőrségnek a másik erőssége volt, és ez évek óta jellemző, hogy a rendezvényeknek a magas szintű biztosítása. “Azt lehet mondani, hogy majdnem kiváltjuk a rendőrséget”, jelentette ki. Ez a víziszínpad és a környékére különösen is igaz volt. Tavaly 18 alkalommal biztosítottak víziszínpadi előadásokat, ami a lakosság igényére, ill. Babák Mihály polgármester személyes kérésére történt. Az olyan kérésekre is igyekeztek reagálni, amikor temetések és lakodalmak idején biztosították a felügyelet nélkül maradt házakat, hogy ne legyen a környéken semmilyen probléma, ne törjenek be.

– Ami bántott minket, hogy nem tudtunk hatékonyan beleavatkozni a nyaralók sérelmére elkövetett bűncselekmények megakadályozásába. Itt első sorban Nagyfokot értjük, de volt Békésszentandráson a Gondalaposon is ilyen eset. Mint kiderült, ezt két fiatalember végezte mind a két nyaralóhelyen. Megbuktak. Mi is szerettünk volna hatékonyan részt venni a megbuktatásukban. Nekünk nem sikerült, de a rendőrségnek végül is igen.

Köszönetét fejezte ki Babák Mihály polgármesternek és az önkormányzatnak, hogy megajándékozták az új székházzal. Reméli, hogy abban is a segítségükre lesznek, hogy az udvaron garázst építsenek a járműveiknek. Költségvetésük legfőbb bevételét egyébként is az önkormányzati hozzájárulás adta, ami tavaly két nagyobb részből állt. Egy hőkamera beszerzésére kaptak egyszer közel egymillió forintot, ill. a közvetlen költségeikre szintén egymilliót. Az országos Polgárőrszövetségtől 700 ezer érkezett. A helyi vállalkozások 50 és 250 ezer forintos támogatása mellett még az adó 1%-okból alakul ki a 4 millió körüli éves költségvetésük, amiből év végére 500 ezer maradt. Ebből élnek az idén, mert a támogatások még csak ezután fognak érkezni.

A kiadási oldal legnagyobb tétele az 1,1-1,2 milliós üzemanyagköltség. A másik legjelentősebb ráfordításuk a polgárőr ruházat beszerzése volt 2015-ben. Elgondolkodtak egy rendszámfelismerő beszerzésén is, de miután a városban két kamera is alkalmas a feladatra, ami az átmenő forgalmat szűrni tudja, ezt még függőben hagyták.

A lakosság részéről – egy-két kivétellel – pozitív a megítélésünk.
– Azoknak a személyeknek, akiknek a jelenlétünk nem annyira fontos, az nem jó szemmel néz ránk. Így a buszmegálló környékén a fiatalok sem, akik kábítószereznek, nem túlságosan szeretnek minket, illetve a Szentesi úti lakóparkban is volt egy fiatalember, aki megkérdezte, hogy azon a magánterületen van-e jogunk ott tartózkodni – válaszolta arra a kérdésünkre Tusjak Tamás, hogy milyen a megítélésük.

– Összességében azt mondhatom, hogy nagyon pozitív és nagyon jó a megítélésünk. Igénylik az emberek, viszont minket az bánt, hogy a lakosság köréből nem nagyon akarnak hozzánk csatlakozni – árulta el az egyesület elnöke. – Mi azért tesszük, mert családunk van, szeretnénk ha ők, meg mi is biztonságban élnének, élnénk, így a környezetünk is. Ezért mi vállaljuk azt, hogy a szabadidőnk egy részének feláldozásával az utcákat, külterületeket járva jelzést adunk, vagy esetleg ha úgy adódik, tetten érünk olyanokat, akik a közbiztonságot veszélyeztetik.

A polgárőrök szolgálatukért semmiféle anyagi ellenszolgáltatást nem kapnak.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Gyarmati Sándor, a Békés megyei Polgárőrszövetség elnöke, Babák Mihály polgármester, akit nagy pártolójukként mutatott be, valamint a rendőrség részéről Oltyán Sándor kapitány, és Paraszt Attila osztályvezető is.

Vélemény, hozzászólás?

Szakmai nap a GFF gyakorlóóvodájában

Termelői bolt nyílhat a piac szomszédságában