in , ,

Magyar Levente: Békés megye ereje világelső termőföldjében rejlik

Magyar Levente balról
Magyar Levente balról

Elsődleges feladata a kormánynak rendezni azt a 25 éves restanciát, amellyel felfűzzük Békés megyét az ország infrastrukturális vérkeringésébe – említette elsődleges célként Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a gyorsforgalmi út építését csütörtökön, a Békés Megyei Exportképes Termékek Kiállítása és Versenye alkalmából szervezett munkáltatói napon.

Kiemelte, meglátása szerint Békés megye ereje elsődlegesen a kiváló termőföldjében rejlik, ezért szükség van az élelmiszeripar fejlesztésére. Megdöbbentő adatként számolt be arról a megyében végbemenő lakosságcsökkenésről, amely az országos átlagnak a négyszerese.

– Ezt a demográfiai kihívást úgy tudjuk kezelni, hogy a mezőgazdasági termelés hozzáadott értékét növeljük, több embert vonunk be a termelésbe. Ennek alapfeltétele, hogy a megtermelt javakat korrekt áron tudjuk a külpiacokon értékesíteni. Az állam úgy tud ebbe belépni, hogy felderíti a Fülöp-szigetektől Japánig, hogy milyen kereslet mutatkozik a magyar prémium élelmiszerek iránt, rászervezi a hazai termelést, ami azt eredményezi, hogy az emberek nagyságrendekkel nagyobb pénzhez fognak jutni, mint jelenleg – beszélt a következő évek egyik kardinális feladatáról.

A kormány tervei között szólt arról is, hogy szeretnék a termelőket kiléptetni a nemzetközi piacra. Példaként hozta fel, hogyha az Öböl-országokban nagy mennyiségű, kiváló minőségű sajtfajtára jelentkezik igény, akkor a magyar tejipart annak a sajtfajtának a termelésére kell ráállítani. Ennek következtében a terméket magasabb áron tudják értékesíteni, több embert tudnak foglalkoztatni, a termelőket pedig magasabb áron tudják kifizetni. A mechanizmus részletei egyelőre kidolgozás alatt állnak, de az idei cél már kb. 10 millió egységnyi konzerv, befőtt és egyéb feldolgozott zöldség, gyümölcs értékesítése.

A Csabagyöngye Kulturális Központban rendezett napra 150 jelentkező közül 30 vállalkozás került meghívásra, köztük három szarvasi cég is. A Szirén Ruházati Kft., a Plasto Ball Kft. és a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. egy-egy standon prezentálták termékeiket.

– A mai kínálatdömpingben nehéz felkelteni a fogyasztók érdeklődését, ezért folyamatosan jelen kell lenni. S bár fogyasztási cikkeket gyártunk, egy csemegepultban nem mindig látszik, hogy a mi termékünkről van szó, ezért a cégünket fel kellett rakni a térképre, hogy kötni tudják az adott terméket az gyártóhoz. De a visszajelzésekből azt is tudjuk, hogy aki egyszer fogyasztott a termékeinkből, nagyon nagy arányban visszatérő vásárlónkká válik – mondta el Domján Balázs termelési igazgató.

Az 1989 óta fennálló cég jelenleg 40%-ban exportra termel, a piacbővítést azonban gyakran nehezíti a különböző államközi, szakmai egyezmények hiánya. Magyar Levente ígéretet tett a kérdés felülvizsgálatára, aminek megoldása által akár az egyik áhított cél, Kína is elérhetővé válna.

Az Európai Munkáltatói napon jelent volt Gajda Róbert kormánymegbízott is. Köszöntőjében hangsúlyozta, a rendezvény bebizonyította, hogy Békés megyében is lehet egy cég sikeres, ill. képesek vagyunk exportképes termékek előállítására.

A kiállítás versennyel is összefonódott, melynek végén kiosztották Békés Megye Exportképes Terméke díját. A hat döntős közül – Csaba-Metál Zrt., Guardian Orosháza Kft., Famíliatészta Kft., Gyulahús Kft., Merian Foods Kft., Frankó Kft., – végül a díjat a vasúti rezgéscsillapítással foglalkozó Frankó Kft. nyerte el, a közönség díját pedig a Gyulahús Kft. érdemelte ki.

A szakmai program egyben magában foglalta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Út a munkaerőpiacra elnevezésű projektjének nyitórendezvényét is. Ennek keretében országosan 2018. december 31-ig mintegy 102 milliárd Ft EU-s támogatás érkezik, közel 6 milliárd Ft Békés megyébe. A program céljai közé tartozik az álláskeresők és az inaktívak munkaerőpiacon történő elhelyezése, vagyis megyei szinten összességében 5938 fő kap lehetőséget versenyképes szakképesítés megszerzésére, ill. munkavállalásra.

Vélemény, hozzászólás?

Már mutatkoznak a közönség előtt is a két hete született vadmalacok a Körösvölgyi Állatparkban

Megyegyűlés –közrendről, közbiztonságról tájékozódtak a képviselők