Ami a szívedet nyomja

20160421-IMG_3039

2016. április 21-én délután a Duna Táncműhely hozta el Szarvasra a címben jelzett táncjátékát, amely egy verseskötet címe is –, svéd gyermekverseket tartalmaz. A kötet magyarul 1978-ban jelent meg, és ma már kultikusnak számít, több kiadást megélt; szerzői: Ingrid Sjöstrand, Siv Widerberger, és Britt G Hallqvist. A költemények közös jellemzője, hogy noha elsősorban kamaszoknak szól, de felnőttek értik meg igazán, elgondolkodhatnak egy-egy versen. Bár ahogy az előttem ülő tizenéveseket néztem – akik Szentesről érkeztek – „vették a lapot”. A versek témája a mindennapi élet, magány, barátság, felnőtt-gyermek kapcsolat, szerelem, álmodozás, vágyaik megfogalmazása.

Az előadás és a kötet hangulatát a következő vers érzékelteti:

Ingrid Sjöstrand: A felnőttek furcsák néha

A felnőttek
furcsák néha.

Azt hiszik,
elég összeterelni
két “alkalmas korú” gyereket,
és a két gyerek
automatikusan jó haver lesz.

Szeretném összeterelni
papát
találomra egy “alkalmas korú”
bácsival
és megnézni, összehaverkodnak-e
– biztosan nem akarna
engem se többé összeterelni
Ulla-Gullával például.
Sokkal szívesebben játszom
Lill-Pärával,
pedig Lill-Pära kis tökmag,
de ugyanazt szereti
és ugyanazt utálja, mint én
– Ulla-Gullát például

A szöveget a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/D osztályának tanulói felvételről mondták (jó pár éve volt a bemutató), utána a táncosok – Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Sebestyén Barbara, Szabó Csaba – jelenítették meg a kamaszok mindennapjait. Nem a verseket adták elő, hanem azok hangulatát, jelenítik meg, az érzéseket, a felnőttek számukra sokszor furcsa világát. Eltáncolták a barátságot, az álmaikat, a félelmeiket, a szerelmet, a vágyaikat. Juhász Zsolt koreográfus-rendező nem kis fába vágta a fejszéjét, mert kamaszoknak színházat játszani nem könnyű, meg kell találni a közös nevezőt, ami jelen esetben sikerült. A jelenetek lüktetőek, ritmusosak, játékosak, szárnyalóak, mégis finomak, légiesen könnyűek, tiszták voltak, mint egy fiatal lelke. Éppen ez volt az előadás erőssége. A Cervinus pedig megint bevitte a színházba a nyugdíjas és zömében tizenéves nézőket, akik alig bírták ki, hogy az előadás közben ne nyilvánítsanak véleményt – az események a színpadon folyamatosak voltak, ezért a tapsra nemigen volt lehetőség – a végén azonban nagy ovációval, tapssal fejezték ki tetszésüket, jó volt hallani elismerésüket.

Ingrid Sjöstrand: Sietek

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielőtt megöregszem,
mielőtt meghalok.