in , ,

Podani Milán: ETZ-ről Kawasakira, gimiből a GAMF járműmérnöki szakára

Podani Milán
Podani Milán

2016 a váltások éve Podani Milán számára. A junior kategóriában az MZ-ETZ motoron bajnoki címet jelentő gyakorlatainak Kawasakira átültetésének jelenleg félidejében tart. Télen a motor néhány újabb műszaki átalakításon esett át, ezáltal még több egyedi elem kivitelezéséhez lett alkalmas, ezáltal elősegítve a motor személyre szabott kivitelezését, amely fontos tényező lehet az új gyakorlatainak sikeres megvalósításában.

Milán már egyre jobban ura járművének talajon, és akár a levegőben is, ami ebben a sportban elemi feltételnek is mondható, úgymond „együtt élni a motorral” jelszóval. Itt már a korábbi eszközeinek tömegében a dupláját, teljesítményben pedig több mint a tízszeresét kell mozgatnia a fiatal versenyzőnek. Ilyen paraméterekkel nem könnyű megtalálni azokat a fizikai határokat, amelyek még a biztonsággal kivitelezhető látvány elemeket tartalmazzák, azonban korábbi eredményei alapján ismerve Milán eddigi elszántságát, kitartását, fokozatosan megoldja majd az új kihívásokat is.

Az év első felében verseny helyett inkább csak néhány szinten tartó bemutatót tervez, mivel jelenleg idejének jelentős részét a középiskolai tanulmányok teszik ki a sikeres érettségire való felkészülés jegyében. Az idei év célja még a motorsport felnőtt kategóriában a tisztes helytállás, majd ősztől Kecskeméten a GAMF járműmérnöki szakán szeretné folytatni tanulmányait.

manager

Vélemény, hozzászólás?

Hévízi Róbert és Jordán Ágnes

A kubikosok tiszteletére nyílt kiállítás Szentandráson

Hajdu Andrea

Magabiztos diadal a Gyula elleni mérkőzésen