in , ,

Egy tucattal válaszoltunk a kovácsházi gólra

Furár Róbert gólja
Furár Róbert gólja

Szombati ellenfelünk a kiesés elől menekülő mezőkovácsházi csapat volt, a kezdő sípszót megelőzően Rétes Pál vezetőedzőnket köszöntötte a csapat, 50. születésnapja alkalmából.

Már az első percben lehetőségünk nyílt Furár révén megszerezni a vezetést, de közeli lövése egy védőt érintve kapu fölé szállt. Ezután Túri és Tanner percei következtek, a két vendégtámadó többször hozta zavarba a védelmünket, aminek a 9. percben meg is lett az eredménye, ekkor Túrit többszöri kísérlet után sem tudtuk elválasztani a labdától, beadását követően Tanner közelről lőtt a kapunk közepébe. 0-1.

A történelem ismétli önmagát, szokták mondani, ez jelen esetben teljesen találó volt, ugyanis az őszi kovácsházi találkozón is a zöld mezesek szerezték meg a vezetést (az máskérdés, hogy utána mi hatszor voltunk eredményesek). Nem mondhatjuk, hogy ez a gól megzavart minket, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, de ezek még az elején kimaradtak, Klimaj kétszer is kapufa mellé gurított, de ami késik, nem múlik, a 21. percben egyenlítettünk, Kiri B. baloldali beadását Nagy D. fejelte a kapu közepébe. 1-1.

A 24. percben Benczúr adott be a jobb oldalról Furárnak, aki az átvétel után jobbal a lőtt a hálóba. 2-1.

A 28. percben Furár ugratta ki Nagyot, aki pár lépés után tizennégy méterről, jobbal kilőtte a hosszúsarkot 3-1.

Két perc múlva ismét Nagy D. volt a főszereplő, ezúttal Bakró indította a szélsőnket, akit Bíró buktatott a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest Kiri M. a jobb alsó sarokba lőve váltotta gólra. 4-1.

Itt már érezhető volt, hogy a vendégekre a jó kezdés ellenére még igen hosszú hatvan perc vár. A 36. percben Nagy középre adását Klimaj lőtte tizennégy méterről a kapu jobb oldalába. 5-1.

Alig telt el két perc, újra belülről rezgett a kovácsháziak hálója, a sokadszor felfutó Benczúr jobb oldali beadását, Zima öt méterről vágta a kapu jobb oldalába. 6-1.

Ezzel a találattal meg volt az őszi végeredmény, viszont itt még negyvenöt perc hátra volt.

A második játékrész elején sem unatkozott a publikum, előbb még Nagy D. lövését védte Zoltán, de az 52. percben már Ő is tehetetlen volt, ekkor Nagy D. lendületesen futott el a jobb oldalon, remek centerezését pedig Furár használta ki, és középről, nyolc méterről a kapu közepébe lőtt. 7-1.

Az 56. percben jelezték a vendégek, hogy szeretnének kozmetikázni az eredményen, de Tanner nagy helyzetben fölé lőtt. A 67. percben Zima visszagurítását Furár húsz méterről, jobbal úgy rúgta meg, hogy az egy védőn megpattanva került a hálóba. 8-1.

Támadó gépezetünk a továbbiakban sem könyörült meg a vendégeken, a 73. percben, a cserekén beállt Magyar fordult le védőjéről, majd tíz méterről ballal, a jobb alsó sarokba lőtt. 9-1.

Két percre rá ismételten fiatal csatárunk volt eredményes, Zima beadását öt méterről küldte a gólvonal mögé. 10-1.

A 79. percben Bakró tört előre középen, Klimajjal kényszerítőzve máris helyzetbe került, majd tizennégy méterről, jobbal lőtt a hálóba. 11-1.

A 83. percben Furár beadását Magyar fejelte a kapus kezébe. A 89.percben ért végett a gólszüret, ekkor Furár húzta meg a balszélt, középre gurított labdáját pedig Klimaj hat méterről, jobbal a kapu közepébe lőtte. 12-1.

Összegzésként elmondható, hogy az első percektől eltekintve végig gólra törően, a helyzeteinket nagyon jó százalékban kihasználva végig nagy kedvvel játszva értük el ezt ritkán látható nagyarányú győzelmet, (nem mostanában kezdtem el meccsre járni, de egy tucat lőtt gólra, emlékeimben kutatva, nem emlékszem) ugyanakkor meg kell dicsérni a vendégcsapatot is, hogy végig sportszerűen játszva, a támadójátékot bátran felvállalva, méltósággal viselték sorsukat, ezen a találkozón. Jövő szombaton a tavaszra megerősödő, otthonában mindenkire veszélyes Szeghalomhoz látogatunk, bízván az újabb győzelemben.
Jók: Nagy D., Magyar, Benczúr, Furár.

Szarvasi FC – Mezőkovácsházi TE 12-1 (6-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Pájer Tamás (Czirok S., Petrovszki P.)

Szarvas: Kiri M. – Kukovecz D., Benczúr N. (Rafaj R.), Kiri B. (András A.), Szikora M., Zima D., Nagy D. (Magyar M.), Klimaj Z., Bakró G., Moldván K. (Körösfalvi K.), Furár R.
Vezetóedző: Rétes Pál

Mezőkovácsháza: Zoltán A. – Bíró T., Keller Z., Juhász S., Balázs T., Bessenyei K., Csatlós Z. (Józsa P.), Túri T., Multyán P. (Halász J.), Tanner G., Hack D.
Vezetőedző: Balázs József

Gólszerzők: Nagy D. 21′, 28′, Furár R. 24′, 52′, 67′, Kiri M. 30′ (tizenegyesből), Klimaj Z. 36′, 89′, Zima D. 38′, Magyar M. 73′, 75′, Bakró G. 79′ illetve Tanner G. 9′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: — Minden tiszteletem a végig sportszerűen küzdő vendégcsapaté.

Balázs József: — Elismerésem a hazaiaknak!

Tudósítás: Furár Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Túl az első megmérettetésen: A novellaelemzés volt a legnépszerűbb

Az első magyar, laktózmentes mozzarella a Szarvasi Mozzarellától