in , ,

Nyolc perc alatt mesterhármast lőtt Dernovics Tamás

Dernovics Tamás első gólja
Dernovics Tamás első gólja

Négy eredményt befolyásoló tényező játszott szerepet a Békésszentandrási HMSE-Mezőberényi FC a megyei II. osztály szombati mérkőzésén. Ezek közül a Hunyadi volt a legjelentősebb. Virág Imre és Tóth Attila nélkül is tíz gólt lőttek. Kellett a pont is és a gólkülönbség is.

Kiemelt szerepet kapott a szél, ami a második félidőben pont úgy fújt, hogy a Hunyadi előreadott labdáit sorra a védők mögött a földre nyomta. Nem lehetett elég hosszút rúgni. A védők nem számoltak a széllel, a Hunyadi támadói igen, és sorra értékesítették a védők mögött lepotyogó labdák adta helyzeteket. Még az is belefért, hogy Lovas Attila, aki ahelyett, hogy második gólját is meglőtte volna, lehozzon egy kínai műholdat. Ennyit a magyar-kínai barátságról.

A harmadik a bírói hármas volt, akik nem fújtak rosszul, igaz, ez nézőpont kérdése, mert a Mezőberényből érkezett vendégek szerint jól sem fújtak. Folyamatosan osztották a fiatal játékvezetői hármast, de azt elfelejtették, hogy az eredmény összeszámolásánál igen fontos tényező az, hogy hányszor sikerült az ellenfél gólvonala mögé juttatni a labdát. A második félidőben a labdabirtoklási arány 95-5 volt a Hunyadi számára, úgy, hogy a 69. percben beállt Polyák Pálnak talán egyszer volt alkalma labdába érni.

A 25. fordulóban vasárnap 18:45-ig a Hunyadi áll az első helyen, ugyanis a nagy rivális, a Lőkösháza 17 órától fogadja otthonában a 6. helyen álló Kunágota együttesét. A Kunágota az idei tabelláról olvasható teljesítménye alapján erős támadójátékot folytathat védelem nélkül, mert annyi gólt lőttek a szezonban, mint az éllovasok, de annyit kaptak, mint az alsóháziak, így vélhetően a lőkösháziak otthonában sem egy egygólos végeredmény várható. Háromnegyed hétkor mindenki ugyanannyi mérkőzésen lesz túl, így akkor lesz látható a valós sorrend.

A mérkőzés üde színfoltja volt a 75. percben Rácz Attila helyére beálló Dernovics Tamás, aki nyolc perc alatt, a 78., 79. és 83. percben lőtt egy klasszikus mesterhármast. Gyanús, hogy világszinten is felállhatna a csereként beálló leggyorsabban mesterhármast lövők képzeletbeli dobogójára, de még az is lehet, hogy a legfelső fokára. Mellette támadásokhoz állandó jelleggel felzárkózó és rendszerint gólt szerző hátvéd Borgulya Jánosnak csak a labda hálóból való kiszedése és kezdőpontra való visszajuttatása maradt.

Békésszentandrási HMSE – Mezőberényi FC 10–0 (2–0)

Hunyadi: Légrádi Attila (69’ Polyák Pál), Sonkoly Lajos, Kovács Norbert, Borgulya János, Kiss László, Sajben Gábor, Rácz Attila (75’ Dernovics Tamás), Kasnyik Dávid, Lovas Attila (85’ Bagi László), Lós István, Koppányi Péter. A kispadon maradt Virág Imre és Péter Géza.

Gólok: Lós István (23’ és 73”), Borgulya János (38’ és 60’), Kovács Norbert (48’ büntető), Lovas Attila (64’), Dernovics Tamás (78’, 79’ és 83’), Sajben Gábor (89’)

Vezetőedző: Varga László

Vélemény, hozzászólás?

Minden az V. Cervinus Művészeti Fesztiválról

Legyél Te is szereplője a készülő musicalnek!