Szarvas–Moszkva: Győzelemnapi megemlékezés

20160509-IMG_4800

Május 8-a vagy 9-e a Győzelem napja. 71 éve, 1945. május 7-én a adták meg magukat a németek a Eisenhower reimsi főhadiszállásán, amit Sztálin “a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének” tekintett, és május 9-én megismételtetett Berlinben is. A fegyverszünet már 8-án életbe lépett, ezért Európa nagy részén május 8-án, míg Oroszországban és nálunk a Sztálinnak is tetsző május 9-én ünnepeltük a Győzelem napját, a II. világháború végét Európában. Persze ez sem igaz, mert Csehországban 12-én, Jugoszláviában 14-én adták meg magukat a németek. Oroszországban hatalmas felvonulással, Putyinnal, veteránokkal, erődemonstrációval ünnepeltek tegnap is. Igazán érdekes volt nézni a mai közvetítési technika mellett azt, amit annak idején még csak fekete-fehérben láttunk. Az RT Ruptly online közvetítésén megtekinthető a teljes díszszemle. Érdekes, hogy a szigorú protokoll mellet – talán Putyin biztonsága miatt – rengeteg kigombolt zakójú férfit lehetett megfigyelni, aki biztonság ide, biztonság oda egy fotó erejéig összeállt egy virágos ruhájú lánnyal.

Moszkva mellett Szarvason is megemlékeztek a Győzelem napjáról az Elesett szovjet katonák emlékművénél. Az idén is Földesi Zoltán, az MSZP elnöke emlékezett vissza az akkori eseményekre. A megemlékezés rendszeres résztvevője Németh Sándorné, Ira néni, akinek megkérdőjelezhetetlenül a felszabadulást hozta az orosz hadsereg. Ő így emlékszik vissza.

Egy kisvárosban érte őt és családját a háború. A bombázásokban elvesztették mindenüket. Két nagymamája és ő egy faluba mentek, ahová egy év múlva bevonultak a németek. Fogságba estek, és 1942-ben Németországba hurcolták őket. Gyalog. Március-áprilisban még nagyon hideg volt.

Belorussziában tőzeget termeltettek ki velük. Akkor, ott, 10-11 évesen lett reumás, mert a mocsárban vízben állva végeztették velük ezt a munkát egészen novemberben, mikor fagyni kezdett.

– Mikor már közelebb jött az orosz hadsereg, minket betettek a marhavagonokba és Németország felé vittek. Végeredményben Dachauba akartak vinni, csak egy helyen megállt a vonat, és akkor jött a másik. Én kerültem a másik vonatba, ami nem Dachauba ment – emlékezett vissza Ira néni.

– Szerencsés voltam, hogy a másik vonatba kerültem, nem abba ami Dachauba ment, mert akkor már halott lettem volna. Akkor kerültem egy olyan német gazdaságba, ahol már tízen voltak ilyen gyerekek, de ketten voltak csak a Szovjetunióból. Sokáig vizsgálták, hogy honnan valók vagyunk, kicsodák-micsodák, akiről biztosan tudták, hogy honnan való, azokat engedték tovább, akikről nem, azok maradtak – mesélte.

Ő is maradt, ott érte őt 1945 májusának végén a szovjet katonák érkezése. Ott találkozott az édesapja unokatestvérével is. Amikor hazament, már nem volt senkije, édesanyja, édesapja meghalt a háborúban, és a nagymamákról sem volt híre. Egy gyermekotthonba került egy szmolenszki erdős területen. Itt érettségizett le 1952-ben, majd felvételizett a moszkvai egyetemre. 1957-ben diplomázott. 1955-ben megismerkedett későbbi férjével, Németh Sándorral és az ő révén került ide, Szarvasra.