Dévai diákok a Vajdában

20070101-P1250036

Iskolánk példaértékű testvériskolai kapcsolatot tart fenn a dévai Téglás Gábor Elméleti Liceummal. A kapcsolat egyik erős szála a diákok kölcsönös látogatása a másik iskolában. A mostani esetben a Határtalanul pályázat támogatta az erdélyi diákok utaztatását és szállásköltségét.

A téma miatt nagyobb hangsúlyt kapott a lakóhelyünk földrajzi környezete, de nem hanyagoltuk el a térség kultúrtörténetét sem. Kedden a program Gyulán kezdődött, ahol a vár kihagyhatatlan célpont, de a diákok megismerkedtek a várossal is. A csabai séta után a tanulók elfoglalták a Holt – Körös partján az Ifjúsági táborban lévő szállásukat. Az idő megtréfált bennünket, póttakarókat kellett mindenkinek vételezni. Vendégeink azonban feltalálták magukat, sokan kapcsolódtak ki labda játékokkal.

Szerdán a program a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban folytatódott. Itt nem csak az alföldi folyókból – jelen esetben a Tiszából – fakadó helyzeti energiák jelentőségét ismerték meg, hanem az ország második legnagyobb ősmaradvány gyűjteményét tekinthették meg. Ebéd után a szentandrási Duzzasztó volt a cél, melyet kiadós sétával értek el a gáton. A környék egyik legjelentősebb vízi – műszaki létesítménye az újonnan épített kiserőmű miatt is érdekes. A diákok megismerték a térség vízrajzának történetét a holtágak vízpótlásának, forgatásának működését is. A napi kötött program a történelmi Magyarország közepének meglátogatásával ért véget, ahol a diákok megismerték a Történelmi Emlékutat és magát a történelmi középpontot, mely szintén a Holt – Körös partján áll.

A vacsora után a diákoknak szabad program keretében bejárhatták a belvárost, átsétálhattak Szarvas büszkeségéhez, a Szabadtéri Színpadhoz.

A következő nap a Vajdában kezdődött, ahol a dévaiak megismerkedtek az iskola történetével és természetesen az új iskolát is bemutattuk nekik, de nem hagyhattuk ki az Újtemplomot sem. A délelőtti program a Mini Magyarország és az Arborétum megtekintésével folytatódott. Délután a táborból a Ligeten keresztül a Körös parton sétáltunk a múzeumba. Mint általában, a diákokat is elbűvölte a holtág csodás mocsári ciprus állománya és természetesen a kastély látványa. A Tessedik Múzeum kiállítása után Tessedik temploma következett. Horváth Olivér lelkész mutatta be az Ótemplomot, melyre szintén méltán büszkék lehetünk. A program közös sport délutánnal folytatódott. A röplabda közben nem a szabályok voltak a legfontosabbak, hanem a vidám játék. A vacsora után már a reggeli indulás foglalkoztatta a társaságot.

A reggeli lángos után Szegeden keresztül vezetett a hazaút. A program május 26.-án a szarvasi diákok utazásával folytatódik reményeink szerint hasonló sikerrel.

Molnár Béla projektvezető