Connect with us

Hírek

Szrönciből DJ Savage

Savage, azaz Szrnka Árpi
Savage, azaz Szrnka Árpi

DJ Savage neve kevés szarvasinak mond valamit, de úgy, hogy Szrnka Árpi, már sokaknak ismerős. Árpival még a Vajda Péter Művelődési Központból ismerjük egymást. Már akkor is járt Budapestre partykra zenélni. Vagy hat éve felmondott, és felment élni, és majd meglátja… Persze a sátorfaszedésben egy szakítás is közrejátszott, mint döntés elősegítő tényező. Nemrég összefutottunk virtuálisan, mert olvastam valahol, hogy bakelit lemeze jelent meg. Ez azért nem túl sok szarvasival fordul elő, ezért megkerestem Árpit, hogy meséljen. Érdekelt hogy mi lett vele, mi lett a majd meglátja mondat folytatása.

BZ: Azoknak, akik ha meghallják a DJ Savage nevet nem húzzák fel a szemöldöküket és mondják azt, hogy “ááááá, az Árpi!”, mit mondanál el magadról?

Savage: Szerintem engem a szarvasiak nem feltétlen a zenéből ismernek, persze onnan is, az évek során főleg kialakulhatott a kép rólam, hogy DJ vagyok, de szerintem a hülye stílusom és a görkorizással eltöltött 20 év miatt inkább. A Zebrában is zenélgettünk régen, meg volt pár party, ahol fel is léptem. Közösségi ember vagyok és voltam is, mindenhol megfordultam valamilyen ok folytán:). Mezőtúron 2007 óta rendszeresen zenélek és csinálunk drumandbass bulikat, ahová sok szarvasi is jár át a mai napig. Ha DJ-ként aposztrofálnak a szarvasiak, szerintem első körben a mezőtúri bulik miatt, azután a többi.

BZ: Szarvasi meló?

Savage: A diplomám megszerzése után azonnal nem kezdtem el dolgozni, akkor is már a djzés hajtott, mint egy kisgyereket. Készülgettem, tanulgattam a hogyanját, miértjét, gyakoroltam. Aztán jött a lehetőség, hogy melózhatnék a Vajda Péter Művelődési Központban. Már akkor is mindennel foglalkoztam, ami megtetszett és rám ragadt, ezért a feladataim is eléggé sokrétűek lettek. Photoshopozósdi, plakátok, programfüzet, szórólapok szerkesztése, de végig is vittem a projekteket, gyártás, nyomda, számlázás. Akár még ki is vittem az intézményekbe a szóróanyagokat. Színpadon is sokat melóztam, hang, fénytechnika, mikrofonozás. Mozi résszel is foglalkoztam, filmeket szállítottunk. Voltam pl. néha mozi pénztáros is. Szilva napok, városi rendezvények, most ezek ugranak be hirtelen. Jó idők voltak. Sokat tanultam Csasztvan Bélától, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot.

BZ: Akkor miért nem maradtál?

Savage: Szarvason annyira nem lehet érvényesülni, ha az ember kicsit extrémebb dolgokért rajong, jelen esetben drumandbass djzés hehe… ezért gondoltam felmegyek Budapestre élni és meglátjuk, hát megláttuk, már vagy 6 éve itt vagyok és nem bántam meg. Valamint innen közelebb vannak a külföldi partyk is Ausztria, Szlovákia, Csehország, ahova rendszeresen járok.

IMG_17

BZ: Na, most kérünk egy műfaji meghatározás/leírást!

Savage: Most bemásolhatnék valami szakzsargont, amit kb még én sem értek tisztán, de az én olvasatomban a drumandbass az egy 170-180 BPM közötti sebességű tört elektronikus zenei stílus, millió alfajjal, éneklős, nem éneklős, könnyed, keményebb. Az a jó a drumandbass-ben, hogy nagyon sok más stílust is magába tudott és a mai napig tud olvasztani, amit már megtett a trance-el, techno-val, hardcore-ral, hiphop-pal, jazz-el és még sorolhatnám, de a lényeg az mindig az a gyors és tört dobképlet.

IMG_14

BZ: Mivel foglalkozol mostanában?

Savage: Budapesten eleinte csak djztem, abból éltem és élek a mai napig. Innen járok vidékre vagy akár külföldre is. 2010 körül elkezdtem partyszervezéssel foglalkozni, először Budapesten, a saját crew-mmal zenéltünk helyeken, aztán külföldi headliner vendégeket is bookolni kezdtem, itt kezdődött el komolyabban ez az egész zenevilág, ami a mai napig tart. Tudod, repülőjegyek, hotelszoba, transzfer, klub, dj-technika, szóróanyagok, promo, internetes megjelenés összeszervezése. Szóval nagy meló volt ezt már akkor is egyedül összehozni, de imádtam, érdekelt. Szóval külföldi vendégekkel csináltam bulikat. Persze, ha külföldre hív egy szervező, ők ugyanezt megteszik értem. Ez odáig fejlődött, hogy mára már külföldön szervezek 4-5-6 külföldi sztárfellépős bulikat, ahol természetesen ugyanúgy játszom én is. Emellett évek óta, időnként dolgozom és játszom hazai és nemzetközi fesztiválokon. Voltam színpadmester, szervező, építettem is színpadot, szóval minden féle oldalról ismerem ezeket a rendezvényeket. Ezután még jobban belemerültem a zenébe. Elkezdtem zenét írni. Tudod, az a legnagyobb királyság, amikor a saját zenéidet is le tudod játszani a buliban az embereknek, nem csak másokét mixeled. Az első pár megjelenésem idején, amik bakeliten, cd-n és mp3-ban is megvásárolhatók lettek, beszálltam a magyar Black Hoe kiadóba. Jobban mondva újraélesztettem, mert bár 2006 óta működött, de volt egy kis kihagyás 2012 környékén. Erről a kiadóról azt kell tudni, hogy Magyarország egyetlen máig működő és fejlődő, az én keményvonalas drumandbass stílusom zenéit gondozó kiadó. Szóval újraindítottuk és nagyon szép eredményeket értünk el ezzel az új lelkesedéssel. Azóta is elég jó, a stílusunkban nagy névnek számító külföldi előadók zenéit adjuk ki, de persze a fiatal tehetségekre is nagy hangsúlyt fektetünk. 2015-ben csatlakoztam az orosz Harder and Louder kiadóhoz is, aminek az európai disztribútora és társtulajdonosa lettem. A 2015-ös év legnagyobb részét az albumomon való melózás töltötte ki a DJ-zés mellett, ami decemberre meg is jelent végre.

BZ: Subculture Revolution?

Subculture Revolution: ketten alkotjuk ezt a formációt MC Fantom barátommal, akit korábbRÓL talán a TV-ből ismerhettek sokan, de a híres ‘Terézanya csapjad’ című Pendulum átiratot is ő készítette. 2008-ban a Mezőtúron koncertező zenekarával, a Stylaw-val való közös fellépésünkkor találkoztunk és rögtön barátok lettünk. Ő szövegel immáron 8 éve a partykon velem. A közös zenélések nem feltétlen a kemény ritmusokról szólnak, inkább a éneklősebb, vidámabb, táncosabb stílusok jellemzőek erre a formációra, Drumandbass-en kívül breakbaet, techno, dubstep, hiphop-ot is játszunk, de persze néha átcsap a Savage féle rombolásba is. Vele is már megjártuk a magyar fesztiválok többségét, de a környező országokéit is az évek során.

IMG_25

BZ: Nem csak zenélsz, hanem a filmezéssel is kapcsolatba kerültél. Mi ez a Vakondok projekt?

Savage: A Vakondok projekt is szintén már régóta tartó dolog, körülbelül 2007-ben kezdődött. Underground dokumentumfilmekről van szó. Szép díjakat zsebelhettünk be New York, Miamitól Warsóig. Az első rész az alulról építkező zenei, képzőművész és sport közösségekről szólt, míg a második a számítástechnikát, azon belül is a demoscene-nek nevezett világot mutatja be, ahol programozók 64 és 4 KB, igen, jól olvasod kilobájt méretben programoznak HD videókat. Lenyűgöző! A harmadik rész az internet fontosságát taglalja a zeneiparban. Érdekes dolog, hogy ennek a kerettörténetét Fantom és én, mint utazók és persze szereplők visszük végig sok megkérdezett interjúalannyal, egyfajta hol kezdtük és hová jutottunk el sztorival egybekötve. A most forgó 4. rész pedig szintén a számítástechnika világában játszódik. A magyar szoftver és játékszoftver-fejlesztők történetét fogja elmesélni 1980-tól 2000-ig bezárólag. Itt a stábban dolgozom hangmérnökként.

BZ: Mi a legközelebbi projekt?

Savage: Most, hogy végeztünk a Vakondok 4 forgatásával, szívesen vállalnék melót filmforgatásokon is, megtetszett, a másik munkahelyemmel a Visual Power-rel, ami vetítéstechnikával foglalkozik, időnként dolgozunk film, sorozat, tv show forgatásokon, izgalmas móka, de az a vetítésről szól, csinálnék esetleg hangos feladatot is, mint ahogyan a Vakondok-ban hangmérnök voltam. Zene ügyben pedig csak előre, az országot hátrahagyva és csak tovább, új kilátásokat és lehetőségeket keresve. Nagyon sok ország producerével készítettem már közös zenét, ezen a csapásirányon továbbhaladva ismerkednék új arcokkal és persze a kultúrájukkal. Ne tudd meg, mekkora jó, amikor egy közös zenekészítés után, amit interneten egymásnak küldözgetve vittünk véghez, akár évek múltán élőben is találkozunk egy partyn valahol a világban, ahova mindkettőnket meghívtak és amikor több óra beszélgetés és vagy 40 sör után rájövünk, hogy mennyi olyan dolog van az ő országában és kultúrájában, vagy akár napi rutinjában is, ami ugyanaz, mint a miénkben, de mégis több ezer kilométerrel arrébb lakik tőlem, az tök vicces, de persze vannak nagyon nagy ellentétek is, amiken jókat derülünk, mint mikor a Justin kertjének végében elefántok meg zsiráfok, nekem meg “csak” szilvafák, Dmitry meg egy napot utazik az örök hóban, hogy a sulijába érjen, vagy az Alexander, aki a tengerparton melózik pincérként a Riviérán. Viszont mindegyikünkben van egy közös, ez a dark drumandbass izé. Szóval a zeneírást mindenképpen pörgetni akarom, mert nagyon összehozza a nemzetek fiait-lányait. Bár még nagyon sokat kell tanulnom, hogy megálljam a helyem, mindenképpen az életem egyik fő elfoglaltságává nőtte ki magát az utóbbi időben. Szeretnék híresebb kiadókhoz szerződni később, ez az út, hogy nagyobbá váljon a neved is ugye. A DJ-zés ügy is valahol emellett fut, szeretnék eljutni minél több országba zenélni és találkozni az ottani arcokkal, akik hasonlóan vélekednek a zenéről. Portugália és Hollandia a két nagy álmom. Jelen pillanatban ott megy a legjobban az általam képviselt stílus. Szervezés ügyben pedig szintén folytatnám a nemzetköziséget, Szlovákia után Ausztriában és Romániában is közös, avagy saját szervezésű bulikat tervezgetek egy lassan elég masszívvá váló international crew-val. Az is elég sokat foglalkoztat mostanában, hogy egy teljesen saját kiadóba kezdjek. Láttam már kívülről és belülről, valamennyi fogalmam van róla már, hogyan működik és lenne pár elképzelésem, milyen zenei irányba tereljem. Ja, meg görkoriznék is már egyet. 🙂

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia

Táncforgatag

Szarvas

Milán Európa harmadik legjobb motoros akrobatája

Sport

Bodonyi Dóra a kajaksport Örökös Bajnoka

Békésszentandrás

Játékos templomismereti pályát alakítottak ki az Ótemplomban

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect