in , ,

Bűnözőket csíptek nyakon a gyerekek

Sunyi tekintetű, bizalmatlan külsejű alakok sétálgattak a Kossuth téri játszótéren. A gyanút még tovább erősítette a zseblámpa és a dollár jellel ellátott zsák, amiket egyfajta védjegyként mindenhová magukkal cipeltek. A szarvasi lakosság szerencséjére azonban a gyerekek résen álltak, elkapták a grabancát a tolvajbandának, és miután a rend őrei elé cibálták őket, azonnal ujjlenyomatot is vettek róluk.

A történetből persze semmit sem szabad komolyan venni, kivéve talán azt a tanító szándékot, amelynek révén a Szarvasi Rendőrkapitányság be akarta vezetni a fiatalságot a rendőrség munkájába. Szarvas legjobb gyerekzsaruja kerestetett ugyanis szombaton, ahol az elszánt nevezőknek öt állomást kellett teljesíteniük. A feladatok között akadt drogismeret, általános ismereteket mérő kérdőív, kutyás bemutató és megfigyelőképességet tesztelő feladat is. A legtalpraesettebb újoncok jutalma egy látványos felvonulás volt, amit szirénázó rendőrautóval tehettek meg a település utcáin.

A szarvasi gyermeknapon minden korosztályra gondoltak. Az apróságokat játszósarok várta, a nagyobbak pedig belekóstolhattak a lovagi életbe, a kézműves kuckóban rongybabát készíthettek vagy faraghattak, ügyességi feladatokat oldhattak meg, vizuális képességeiket pedig az aszfaltrajzversenyen is megcsillogtathatták.

– Eleven gyereknapra eleven gyerekeket vártunk, akik látni, csinálni, alkotni szerettek volna. A kínálatok sorába egy újdonságot is bevezettünk: elmozdultunk az extrémsportok felé, és három ilyen jellegű elemet illesztettünk be a programok közé. Egyike ezeknek egy mászófal, amit több oldalról is meg lehet közelíteni, a másik egy egyensúlyozó pálya, ill. az esti órákban egy kerékpárshow várja majd a közönséget – tájékoztat a gyerekzsivajtól és az állandó jövésmenéstől hangos helyszínen Kugyeláné Décsei Mónika, a Cervinus Teátrum munkatársa.

Az intézmény mögötti részen „cukrosbácsik” állták az érkezők útját, és mindenkinek a kezébe egy-egy jégkrémet nyomtak. Babák Mihály polgármesternek és Kiss Attila önkormányzati képviselőnek ezúttal nem kellett sokáig győzködni a helyieket, a rekkenő hőségben csak kevesen tudtak ellenállni a hűsítő nyalánkságnak.

– A gyermeknapnak nemigen van olyan résztvevője, beleértve a csecsemőktől az aggastyánig mindenkit, akinek legalább két jégkrémet ne kellene megennie. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatán szerencsére idén komoly mennyiséget sikerült elnyernünk, így jutott a térség valamennyi településének is. Mellette pedig, hogy teli legyen a gyomor, több száz hot-dogot osztunk szét a résztvevők között – számol be örömmel a fejleményekről Tóth Tamásné, a Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője.

Akinek a teátrum falai közé vezetett az útja, nemcsak hűsölhetett egy keveset, hanem kedvére választhatott a gyermeknapi mozimaraton premierfilmjeiből. A folyosón téblábolva pedig a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres és képzőművészeti tanszakaiba botolhatott, amely a délutáni órákban „Nyitott műhellyel” várta a leendő növendékeket.

– Az érdeklődők többsége céllal jött. Három gyereket sikerült fel is vennünk, ami lehet, hogy szerénynek tűnik, de mi ennek is örülünk, hiszen ez volt az első ilyen jellegű kezdeményezés – foglalja össze a tapasztalatokat Brachna Irén igazgatónő.

A színpadon a délutáni órákban folyamatosan tánc, zene, bűvész és színházi produkciók váltották egymást. Fellépett a Süni Bábcsoport, a Vértessy TSE, a Kner Tánccsoport Egyesület, valamint a Szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport bemutatóján is tapsolhatott a közönség.

A nap végére nemcsak a gyerekek fáradtak el, hanem a készletek is kiürültek. A szervezők közel háromezer jégkrémet és hatszáz hot-dogot osztottak szét az örök gyerekek között.

Vélemény, hozzászólás?

Folyók völgye összeköt – Vajdások Erdélyben

A holocaust szarvasi áldozataira emlékeztek vasárnap