in , , ,

Biztosan meg fog valósulni a Hunyadi-Kálvin-Szentesi út teljes felújítása Szentandráson

Az M44-es mellett három másik útépítési, útfelújítási program is folyamatban, vagy előkészítés alatt van Békés megyében, tudtuk meg Dankó Béla országgyűlési képviselőtől szerdán, amikor a helyi fideszes képviselőkkel együtt helyszíni bejárásra hívta a helyi sajtó képviselőit Békésszentandrásra, a Csücsök vendéglőhöz.

Az első, kizárólag hazai forrásból megvalósuló útépítési programra országos szinten 67 milliárd forint van. Erről Békés megyére 2,5 milliárd forint jut, ami a környékünkön a 44-es két szakaszát érinti. Az egyik Kondoros belterületi szakaszát érinti 6,7 kilométer hosszon egészen a város közigazgatási határáig Szarvas irányába, a másik a gyomaendrődi út csatlakozásától – a Gallicoop elöl – Csabacsüd irányába 7,6 kilométeren valósul meg.

A következő fontos fejlesztési forrást – Békés megyére 3,6 milliárdnyit – az Unió biztosítja 2017-re a TOP-os pályázatokon keresztül. Ebbe elsősorban munkahelyteremtéshez, gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó útfejlesztések, felújítások kerülhetnek be. Ebbe már bekerült a 44-est Örménykúttal összekötő rész, ill. esélyes a mezőberényi út több szakasza.

A harmadik, szintén 2017-ben hazai forrásból megvalósuló programba került be –Békés megyében első helyen– a bejárás apropója, a 44105-ös út teljes békésszentandrási belterületi szakasza, ami 2,6 kilométer hosszan táblától tábláig 5,39 méter szélességben felújításra kerül.

– A kormány 2017-ben is szeretne útfelújítási programot indítani. Ennek az előkészítése zajlik most és engem mint a térség országgyűlési képviselőjét megkérték, hogy tegyek javaslatot azokra az útszakaszokra, amik nagyon rossz állapotban vannak, de nagyon fontosak a helyieknek. Nehéz volt rangsorolni, de részben a helyi igények, részben a beérkezett észrevételek, panaszok alapján, részben pedig ismerve a térséget, az emberek problémáit egyfajta rangsort felállítani. Ami miatt most itt vagyunk, Békésszentandráson, az az, hogy a helyi fideszes képviselők, a békésszentandrási emberek megkeresése alapján a lista legelső helyére tettem be azt az állami utat, ami tulajdonképpen Békésszentandrás főutcája. Nagyon-nagyon rossz állapotban van és jogos az igény a felújításra, ezért egészen biztos, hogy meg fog valósulni – jelentette ki Dankó Béla.

A Csücsöktől a volt Zalka gépállomásig terjedő Hunyadi-Kálvin-Szentesi úti szakasz az előzetes költségvetés szerint 370 millióba fog kerülni.

– Nagyon örülünk minden fejlesztésnek ami itt a körzetben történik, természetesen a legjobban a sajátunknak, a 44105-ösnek, ami igazából egy hosszú együttműködésnek az eredménye, hisz már évekre visszatekinthetünk, hogy kérjük ennek az útnak a felújítását. Képviselő úr már többször ígéretet tett rá, több próbálkozás is volt. Ezek a próbálkozások most sikerrel jártak, örömmel vesszük ezt a hírt, és bízunk benne, hogy a békésszentandrási lakosok tudják majd ezt használni, ahogy elképzelték, és ez a kátyúkkal teli toldozott-foldozott út megkapja azt az aszfaltborítást, amit már rég meg kellett volna hogy kapjon – mondta Hévizi Róbert önkormányzati képviselő a bejárást megelőző beszélgetésen.

Az, hogy a felújítás gyorsan el tudjon indulni, az volt a kritérium, hogy ne kelljen tervezni, ne kerüljön bele új műszaki tartalom, tették hozzá a jelenlévő képviselők. Korábban volt egy körforgalmas megoldás a piactérnél, de az új műszaki tartalomnak számított volna, a tervezéssel pedig elhúzódott volna az idő, így az most kimarad.

– Utoljára Békésszentandráson 2003 és 2004 között volt aszfaltozás. Akkor volt egy nagyobb szennyvízberuházás, s a szennyvízberuházás után újítottunk fel nagyságrendileg olyan tíz utcát. 2004 óta nem volt aszfaltozás Békésszentandráson. Várnunk kellett tizenkét évet, de nagyon örülünk neki – emlékezett vissza Barna Antal. – Köszönjük szépen a képviselő úr munkáját – tette hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Többszörös túljelentkezés a musicalválogatáson

Kiváló eredmények az Országos szlovák ének- és szavalóversenyről