A gyékény és a csipke tölti ki az egész életét

Ferenczy Beáta, Petneházi Andrea és Kovács Tibor

Gyékényt, csuhét és kosarat fon, halászhálót készít, ismeri a vert és a varrott csipke fortélyait, innovatív elképzelései pedig modern csipkeképekben testesülnek meg. A 70-es évektől rabja a kézműves technikáknak, kiállításai bejárták Európa több országát. A leírás a megszokottal ellentétben nem egy hagyományőrző hölgyet takar, hanem egy meglett férfit, Kovács Tibor gyékénykötő sokoldalú munkásságát jellemzi.

Életművének egy szeletkéjét a Tessedik Sámuel Múzeum falai közé is elhozta. A kisteremben helyet kapó tárlaton a hagyományos és a modern kézművesség keveredett. Az előbbit csipketerítők, spiráltechnikával készült kosarak és terítők alkották, az utóbbit dróttal befont, varrott csipkedíszítésű üvegek, és lenből, gyapjúból készült faliképek jelenítették meg.

– A ’70-es évek elején tanultam meg halászhálót kötni, akkoriban egyszerűbb haltartó hálókat csináltam. Egyre jobban belebonyolódtam, és elkezdtem kutatni a halászatot. Ez indított el a csipkekészítés irányába. Létezik ugyanis egy ún. netzelési technika, aminek a halászhálókötés az alapja. Így tehát amikor találkoztam a csipkével, nekem már könnyebb dolgom volt, mert egy technikát tudtam, és ezt bővítettem tovább – utal pályája kezdeteire.

A kiállítás hangulatát Ferenczy Beáta fuvolajátéka teremtette meg, majd Petneházi Andrea, az alkotó régi ismerőse vezette végig a hallgatóságot a közös múlton. Ahogyan felidézte, kb. 20 éve, még pedagógusként ismerte meg az orosházi mester, Hánis János halk szavú tanítványát. A melegszívű, szorgalmas fiú később tanára nyomdokaiba lépett: tájegységenként elkezdte gyűjteni és dokumentálni a csipkekészítés gyökereit. Tanított és kísérletezett, amelyek végül új anyagok és minták felfedezéséhez vezettek.

– A tudásból és az ősök tiszteletéből kinövekvő újszerű alkotások sokszor nem találtak értő fülekre. De utat találtak maguknak, és mára elfogadottakká váltak – fogalmazta meg a hullámvölgyekkel tarkított szakmai út kihívásairól.

A hagyománytisztelő és nyitott szívű közönség tehát ma már örömmel fogadja Kovács Tibor alkotásait. A szakma kevésbé. Magyarországon egyetlen díjat ítéltek volna oda neki, később azt is visszavonták. A gyékénykötő azt mondja, nem tudja, miért, de nem is keresi a magyarázatot. Sok helyre hívják, és neki ennyi elég. Jól érzi magát a bőrében.