Közel duplájára nőtt a vendégéjszakák száma az elmúlt években

Bukovinszky Béla

Szokásos éves közgyűlésén értékelte a 2015-ös évet a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület. A Liget Wellness és Konferencia Hotelben tartott rendezvényen áttekintést adtak az eddig elért eredményeikről, fejlesztéseikről, és a jövő irányait is előrevetítették.

– A legfontosabb mérőszámunk a vendégéjszaka, minden ebből indul ki. Ennek segítségével lehet prognosztizálni a költéseket és azokat a gazdasági multiplikátor hatásokat, melyek a turizmuson keresztül a helyi lakosok életét is befolyásolják. A tavalyi év olyan szempontból sikeresnek mondható, hogy nagyjából az országos átlaggal azonos százalékos növekményben részesültünk a vendégéjszaka szám növekedésből, szemben a Békés megyei 2 %-os csökkenéssel. Mi 5,2 %-os emelkedést tapasztaltunk, de a Dél-Alföld egyes megyéiben, mint pl. Csongrád megye, volt magasabb is ez a szám – fejezte ki adatokban Bukovinszky Béla, a szervezet elnöke munkájuk gyümölcsét.

Összehasonlításként elmondta, volt olyan évük is, amikor az országos 9%-os emelkedéshez viszonyítva a szarvasi régióban 44%-os növekményt regisztráltak. Mindazonáltal könnyen belátható, hogy ez a tempó tartósan nem realizálható. Autós hasonlattal élve úgy fogalmazott: bár az autó könnyen felgyorsítható ötvenről százra, onnan kétszázra már igen nehéz ugyanezt megtenni. Az első évben mért 47 ezer vendégéjszaka ugyanis időközben közel kétszeresére, 92 ezerre emelkedett, ennélfogva a jövőben nehéz hasonló látványos fejlődést produkálni.

Mint elhangzott, taglétszámuk is folyamatosan emelkedik. Míg kezdetekben alig néhány tíz fő tartotta fontosnak a csatlakozást, ma már 142 taggal rendelkeznek. Ez alapvetően a szférában érdekelt gazdasági szereplőkből, civilekből, és önkormányzatokból tevődik össze.

Mihály Mariann, TDM menedzser rámutatott, az idei szezonra is korán megkezdték a munkát. Hatezer példányban készült el megújult imázskiadványuk, pályázati többletforrás híján pedig a leghatékonyabbnak tartott fizetett Facebook reklámokat és postokat ragadták meg. Emellett több szakmai versenyen sikerrel szerepeltek, ami a médiamegjelenéseik számát gyarapította.

– Nemrégiben a vendéglátósokkal fogtunk egy nagyon komoly együttműködésbe. Egyetlen kivétellel mindenki pozitívan állt a megkeresésünkhöz. Ez egy közös arculati elemmel bővülő turisztikai termék lesz, a konkrétumokkal pedig néhány héten belül elő fogunk állni – árulta el a körvonalazódó összefogás lényegét.

Az ide érkezők 99%-át továbbra is a belföldi turisták teszik ki, akiket a minőségi gasztronómia mellett a csendes turizmus elemei vonzanak. Az utóbbi néhány évben pedig kialakulóban az ún. identitásturizmus is, amely a Szarvas elhelyezkedéséből adódó történelmi emlékekre és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra épít.

A résztvevők abban egyetértettek, hogy a jövő a minőségi turizmus irányába mutat, vagyis a szálláshelyek, vendéglátó egységek és szolgáltatások fejlesztésével tovább növelhető a Békés megye gyöngyszemét választó vendégek száma.