in , ,

Termelik az érmeket a szarvasi birkózók

Május 7-én Kiskunhalason mérték össze tudásukat a fiatalok, ahol szarvasi színekben Galát Dávid (38kg), Tóth Patrik (50 kg), Rónyai Dominik (63kg) és Hajduch Nándor (50kg) versenyzett. Három korosztály, 150 versenyzője, 15 súlycsoportjában küzdött meg az érmekért. Szarvasra négy érem került, Galát Dávid II. helyezett, Tóth Patrik II. helyezett, Rónyai Dominik III. helyezett és Hajduch Nándor III. helyezett.

Nem volt idejük pihenni, mert következett egy igen fontos verseny, ahol már más országok fiataljaival is össze kellett mérjék tudásukat. Május 21-én újra útnak indultak, ezúttal Kiskunfélegyházára. 200-nál is több versenyző próbált szerencsét ezen a versenyen, többek között 2 szerb és 3 román csapat a sok magyar szakosztály mellett. Nem igazán volt jellemző, hogy könnyed meccseik lettek volna a mieinknek, de többé-kevésbé sikeresen vették az akadályokat. Legkisebb versenyzőnk Tóth Kevin (21 kg), aki még 7 éves, nagyszerűen küzdött így neki sikerült egyedül a döntőbe jutni, ahol sajnos alul maradt ellenfelével szemben, de így is büszkék vagyunk rá, mert félelem nélkül ugrott neki ellenfeleinek. Tóth Patrik (50 kg) jól kezdett, majd az elődöntőben sajnos egy elrontott fogásból már nem tudott szabadulni így ellenfele megállította, de nem adta fel és a vigaszágon megszerezte Szarvas második érmét, egy bronzérmet. Rónyai Dominik (66 kg) első meccsén hatalmasat küzdve megverte egyik nagy ellenfelét, de sajnos a következő meccsre elfogyott az ereje így neki is be kellett érnie a bronzéremmel.

Ezek után sem álltak meg, újból útnak indultak, ezúttal Földesre június 4-én. Ezen a versenyen már szerényebb létszámú versenyző vett részt (108 fő). Jól látható volt az elmúlt hetek fáradsága a fiúkon, nem hozták azt a formát amit elvártak saját maguktól. Panaszra viszont így sincs okuk hiszen mindannyian döntőztek, de sajnos a döntőben az ellenfelük diadalmaskodni tudott felettük. Így mindannyian az előkelő második helyet szerezték meg: Tóth Kevin II. helyezett, Galát Dávid II. helyezett, Tóth Patrik II. helyezett!

Korbely György

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/160614birko.

Vélemény, hozzászólás?

Nemzetiségi tanulók díjazása

Kerti partival indította a nyarat a baráti kör