in ,

Ismét szól a muzsika a Zenepavilonból

A korábbi évek tapasztalataira hagyatkozva állították össze a Zenepavilon idei nyári műsorát, árulta el Csasztvan András a “Kis esti zene” programsorozatról. 2014 óta ez a harmadik nyár, amikor estéről-estére zeneszó csendül fel a Kossuth tér hatalmas fái alatt. A sorozat főszervezőjét kérdeztük arról, milyen műsor várja az idén a zenebarátokat a Zenepavilonnál.

– Vegyes. A hatvan nap alatt a komolyzenétől kezdve a könnyed esti muzsikáktól kezdve minden műfajban szeretnénk valamit produkálni. Ma este tudatosan egy hívogató tárogatózene szól dr. Zima Jánostól, hisz mindenki emlékszik rá, hogy annak idején még az Ótemplom tornyából a mi szervezésünk alatt mentek a péntek esti tárogatómuzsikák. Visszavárjuk Balczó Balázst. Őt több alkalommal láthatja a közönség, akit azzal segítettünk, hogy tangóharmonikára gyűjtöttünk neki. Sikerült megvásárolnia ezt a harmonikát. Mótyán Tibor és zenekara is itt lesz, hiszen közkedvelt és sokakat vonz. A Laurik László vezette fúvószenekar öt vagy hat alkalommal szerepel egészen augusztus 19-ig. Augusztus 19-én pedig hagyományosan a Városi Kamarazenekar ad majd egy koncertet. Erősítettünk könnyűzenei vonalon. Szuromi Zoli két felállásban is itt lesz zenekarával – foglalta össze a nyári programot a teljesség igénye nélkül Csasztvan András.

A zene mellett más műfajok is, pl. olyan táncos, divat- és néptáncos produkciók is megjelennek a programban, amikből már korábban is kaphattak ízelítőt azok, akik figyelemmel kísérték a korábbi évek fellépőit.

– Tovább folytatjuk azt a tudatos szervezésünket, hogy a környező települések minőségi művészeti csoportjait is meghívjuk. Ilyen a csabacsűdi hagyományőrző csapat, a gyomai kórus. Ők csütörtökön lennének, de hírelni fogjuk, hogy betegség és külföldi utazás miatt kénytelenek voltak lemondani. Új elem, hogy Mezőtúrról átjön egy kamarazenekar. Nagyon jó komolyzenei felállással. Lépegetünk, és bízom abban, hogy Szentandrás is bekapcsolódik egyszer – tekintett a jövőbe a “Kis esti zene” sorozat főszervezője, a Cervinus Teátrum igazgatója.

– A maga műfajában minden fellépő profi – jegyezte meg Csasztvan András. – Hol van még olyan kisváros van, ahol esténként olyat hallgathatnak, mint dr. Zima János tárogatója, amit mesterfokon szólaltat meg, de a harmonikásaink nem csak Magyarországon, de országhatárainkon kívül bárhol megállnák a helyüket. A Szarvasi Rezesbanda is kuriózum. Ők már zenéltek a budapesti sportarénában, egy antológia kapcsán az Operettszínházban – mondta.

– Én úgy érzem, hogy sok esetben mi, szarvasiak, nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen értékek vannak itt a közvetlen környezetünkben – tett frappánsan pontot beszélgetésünk végére Csasztvan András.

Ahogy arról már korábban szó volt, az első estén dr. Zima János tárogatójátékát hallhatták azok, akik a fokozott fociláz ellenére az izlandi–magyar meccs második félidejét beáldozva kijöttek a Zenepavilonhoz.

A második este az idei csapadákos nyár áldozatául esett. Hétfőre is elég ellentmondásos volt az előjelzők véleménye, de a legrosszabb koreográfia, a jégeső helyett napsütésben állhatott a deszkákra Balczó Balázs barátaival, Bódis József trombitással és Halász Benedek dobossal, hogy megköszönje új hangszerét azoknak, akik hozzásegítették.

Tavaly március 15-én kezdett gyűjteni új hangszerre, ami négy hónap alatt össze is jött neki. Háláját azóta nem először fejezi ki Balázs. Iváncsó József korábbi chovános növendéke most a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolába jár, és a Zeneakadémiára felvételizik. Zenészként képzeli el életét, és a koncert után elárulta, hogy most is nagyon jól érezte magát a színpadon. A hangszere nagyon érdekes, mondta. Egy mesterhangszer, konverteres harmonika. Lehetővé teszi a kortárs és a klasszikus harmonikás darabok játszását is.

Ma, ha az idő is úgy akarja, akkor a Terasz Party Duó zenéjét élvezheti a közönség 18 órától. Szerdán ugyanebben az időpontban a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör igyekszik majd felvenni a versenyt a magyar-portugállal.

A fellépések hétfőtől csütörtökig 18 órakor, péntek-szombat-vasárnap 19 órakor kezdődnek.

Vélemény, hozzászólás?

Ősztől épül az M44 középső, leghosszabb szakasza

Hankó Tamás

Hankó Tamás: Lélekben nem könnyű a búcsú