in , , , ,

Zene szállt a víz fölött

Az idei nyár első ingyenes előadásra hétfőn került sor „Musical Mix” címmel. A nézőteret a közönség zsúfolásig megtöltötte. A házigazda Dr. Hanyecz Katalin köszöntötte a nézőket Katkó Ferenc színművész, rendező társaságában, aki az estet rendezte. Dr. Hanyecz Katalin többek között elmondta, az Arborétum legújabb attrakciója a titokszoba, ahová érdemes az arborétumi séta után, közben betérni.

Katkó Ferenc pedig arról beszélt, hogy a Vízi Színház elmúlt éveinek előadásaiból válogattak nagyrészt, de elhangzik olyan zene is, ami nemsokára látható, ez Czitor Attila rendezésében a Kövérkirály című mese és a Szente Vajk rendezte Vesztegzár a Grand Hotelben című előadás dalai. Elsőként azonban a 2016/2017-es évadban bemutatandó Diótörő és Egérkirály című meséből egy dal, amely zeneszerzője, rendezője Szomor György.

Hallhattunk még dalbetéteket A dzsungel könyvéből – Katkó Ferenc Balu búcsúját adta elő, Nagy Róbert a Csak egy út van címűt. Liszi Melinda Dulcineaként lépett színpadra. A vasárnap este elmaradt előadás hangulatát idézte meg több slágerrel a Lila ákác című előadásból Köböl Lilla – aki Tóth Mancit alakította –, Gábor Anita és Csonka Dóra. Elhangzott két olasz dal is olaszul Bíró Gyula és Vadász Gábor tolmácsolásában a Kövérkirályból. Rázga Áron zongorakíséretében Liszi Melinda és Gábor Anita több sanzont hozott a közönségnek. Egy duett Köböl Lillától és Vadász Gábortól. A záró dal nem is lehetett más, csak a Róma.

A Jókai Színház fiatal művészeit a közönség nagyon várta, akik szívüket, lelküket, hangjukat adták az előadásba.

A díszlet a Lila ákác azon része, ahol a zenekar foglalt helyet az előadás folyamán. Az elhangzott dalokat tánckar tette látványossá, Bereczki Karina, Fazekas Döníz, Földes Roxán, Harcsa Bogi, Janis Zoltán, Mlinár Péter, Korom Gábor, Pribojszki Annamária, Reigler Renáta a Rómánál Gábor Anita és Bíró Gyula is beállt a táncosok közé.

Vélemény, hozzászólás?

Hankó Tamás

Hankó Tamás: Lélekben nem könnyű a búcsú

Gyermekvédelem: Még nem lehetünk elégedettek