in , , ,

Siker és vastaps Egernek

A Teátrumi Nyári Fesztivál harmadik előadása a Vízi Színház színpadán Thomas Bardon – Aldobolyi Nagy György – Szenes Iván Charley nénje című zenés vígjátéka az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, Halasi Imre Jászai-díjas Érdemes Művész rendezésében.

A vígjáték írója Thomas Bardon (1948 – 1914) elsősorban színész volt, a Charley nénjét 1892 decemberében mutatták be Londonban.

Aldobolyi Nagy György Erkel-díjas zeneszerző 1988 – 2001 között a Gárdonyi Géza Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

Két oxfordi diák: Charley Wykeham (Török Tamás) és Jack Topplebee (Káli Gergely) szerelmes, és éppen levélben próbálják bevallani érzéseiket szívük hölgyeinek. A fiúknak nincsen pénzük, így a zord apánál szóba sem jöhetnek, mint kérők. Ekkor értesül Charley, hogy nagynénje, – aki tanulását is finanszírozza –, a dúsgazdag Donna Lucia d’Alvadorez (Saárossy Kinga) meglátogatja unokaöccsét. Ezt kihasználva villásreggelire hívják a lányokat. Ám a nagynéni késik, így a lányok – Annie Spittigue (Babócsai Réka) és unokahúga, Kitty Verdun (Nagy Barbara) – gardedám nélkül nem maradhatnak a fiúkkal, ezért elmennek. A fiúk kétségbeesve keresik a megoldást, amikor diáktársuk, Lord Frank Babberley (Rácz János) elmeséli, hogy az esti előadáson primadonnát alakít, és már a szobájában van a jelmeze. Más sem kell a két szerelmes fiúnak, beöltöztetik Babberley-t, hogy játssza el a nagynéni szerepét. Minden simán megy, amikor megérkezik Sir Francis Topplebee (Vókó János), nyugalmazott indiai ezredes, Jack apja, és közli, hogy örökölt, de sajnos nem pénzt, hanem adósságot. Fia rábeszéli, hogy kérje meg az özvegyet – aki akkor még Babberley. Közben megérkezik az igazi Donna Lucia is, aki felméri a helyzetet és más néven mutatkozik be. Vele van nevelt lánya Ella Delahay (Nagy Szilvia), a fiatal lány nem titkoltan szerelmes egy nyári kaland szereplőjébe, aki éppen Lord Frank Babberley. Amikor Babberley megismeri lányt, nem akarja folytatni a „játékot”, ám végül mégis segít barátain, és „még egy kört” vállal. Végül megérkezik a zord atya is Stephen Spittigue (Riter Zoltán) ügyvéd, és elkezdődik a zűrzavar, a mulatságosabbnál mulatságosabb helyzetek. Brasett, a szolga (Tóth Levente) igyekszik megoldani a megoldhatatlant.

Rácz János fergeteges játékkal, jól alakította szerepét. A közönség színpadi jelenléte alatt nagyon jól szórakozott, különösen Donna Luciaként volt több lehetősége a mókázásra, amit a színész ki is használt –, láthatóan jól érezte magát szerepében –, így a többiek csak asszisztálni tudtak frenetikus játékához.

Saárossy Kinga dívaként, elegánsan, finoman alakította Donna Lucia szerepét. Megjelenése minden esetben nyugalmat, békét, tiszteletet sugárzott. Vókó János Sir Francis Topplebee szerepében énekhangjával volt kiemelkedő. Kettősük Donna Luciával üde, békés szigetet varázsolt a nézők felé.

Riter Zoltán Spittigue szerepében az első felvonásban néha feszegette azt a bizonyos határt, amikor már karikatúra lesz a figura. De ezek csak pillanatok voltak, a közönség „vevő” volt csetlő-botló alakítására.

Török Tamás Charley és Káli Gergely Jack alakjában az első felvonásban bontakozhattak ki. Babócsai Réka (Anni), Nagy Barbara (Kitty) és Nagy Szilvia (Ella) kedvesen, alakították a fiatal, jól nevelt lányokat. Brasett szerepében Tóth Leventénk lehettek, voltak nagyon jó jelenetei.

Az előadás erőssége volt a nagy létszámú zenekar is, akiket a zenei vezető Nagy Zoltán vezényelt.

A szép díszlet Langmár András, a jelmezek Laczkó Henriette munkái. Az elegáns koreográfiát Pintér Lotti álmodta meg. A rendezőasszisztens Lázár Rita volt.

A darab 165 perces ideje alatt a közönség felhőtlenül szórakozott. Már közben is tapssal és nevetéssel jutalmazták az előadást, a színészeket, a végén vastapssal, ovációval köszönték meg az Egri Gárdonyi Géza Színház színészeinek, alkotóinak munkáját.

Vélemény, hozzászólás?

A Szarvasi FC ezüstérmes csapata

Ezüstünnep a Szarvasi FC-nél

Pályázati lehetőség tehetséges szarvasi fiatalok továbbtanulásának támogatására