in ,

Molnár József: A falunap alkalom arra, hogy rohanó világunkban megálljunk egy pillanatra

Egész napos szórakozást kínált Csabacsűd egyik legnagyobb közösségi rendezvénye. A július 2-ra kitűzött falunapon ismét összegyűlt a település apraja és nagyja, és megmutatták, hogy a jó hangulat legfőbb hozzávalói a barátok, a finom ételek, véget nem érő zenével fűszerezve.

A délelőtt focimérkőzésekkel, kerékpáros ügyességi versennyel és főzőversennyel indult, a módját pedig V 62 Galamb-és Kisállattenyésztők Egyesülete adta meg, akik startpisztoly helyett stílszerűen egy postagalambot röptettek. De mindemellett gondoltak azokra is, akik nemcsak madártávlatból, hanem közvetlen közelről szerettek volna ismerkedni az állatokkal. Ketrecekben nyulakat, tyúkokat és kakasokat mutattak be, köztük egy Ayam Cenami fajtájú, ritka fekete kakas és párja is megcsodálható volt.

– Megtetszett, ezért gondoltam egy nagyot, vettem belőlük egy párat, hátha sikerül utódokat nemzetni. Egyelőre még nem jött össze, mert állítólag nagyon nehezen szaporodnak. Ennek ellenére leves pár évig még biztosan nem lesz belőlük, bár az is igaz, hogy utána valószínűleg győz a kíváncsiságom – mondja mosolyogva Grecsnik Károly, a büszke tulajdonos.

Néhány méterrel odébb óriás légvár és vízen guruló, felfújható labdák kötötték le a gyerekek figyelmét. Az utóbbinál folyamatosan kisebb sor kígyózott, mint kiderült elsősorban azért, mert a néhány perces pancsolás után a lurkók legtöbbször ismét a sor végére lopakodtak.

– Egy órakor akartam egy kis szünetet beiktatni, amiből végül fél négy lett. Azt tapasztaltjuk, hogy bárhová megyünk, mindenhol megunhatatlan szórakozásnak bizonyul, és korosztálytól függetlenül mindenki élvezi – árulja el Orosz Zsolt, a vízigolyó tulajdonosa.

A délutáni órákban a legtöbben már a színpadi eseményeket figyelve pihenték ki a bográcsokban és tárcsán készült tartalmas ebédet. A főzőverseny feltétele szerint ugyanis disznóhúsból kellett egy kulináris fogással előrukkolni, és elbűvölni a pontozókat. A feladatot legjobban a Tusjak család teljesítette, akik betyárlevest, ill. hozzáillő betyáros sertésszeletet készítettek. A csapat – a tavalyi évhez hasonlóan – kitett magáért: vesszőből kerítést fontak, és korhű viseletben állak neki a házias finomságoknak.

– A betyárleves alapja a sertéshús volt, amit pörkölt módjára tettünk fel, felöntöttük bő vízzel, raktunk hozzá füstölt húst, zöldségeket, gombát, kevés kolbászt, házi készítésű csipetkével gazdagítottunk, a végén pedig kapott egy tejfölös habarást. A sertésszeletet fokhagymás pácba helyeztük, majd paprikás lisztbe forgatva tárcsán sütöttük ki – ad egy betyáros gyorstalpalót Tusjak Andrásné, a győztes csapat háziasszonya.

A fellépők eközben egymást váltották a Petőfi utca játszótér közepén felállított színpadon. A csatai testvértelepülés népdalkörét a várakozásoknak megfelelően a csabacsűdi citerazenekar és népdalkör követte, de felléptek a Blu Gym aerobik csoport táncosai, a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület tagjai, a csabacsűdi Hip Hop tánccsoport, valamint a Cervinus Teátrum művészei is.

– A falunap mindenkié, aki itt él. Egy alkalom arra, hogy a rohanó világunkban megálljunk egy pillanatra, beszélgessünk, és kizökkenjünk abból a malomkerékből, ami a mindennapokat jellemzi – fogalmazza meg a rendezvény célját Molnár József polgármester.

Az esti órákban megérkezett a nap sztárvendége is, Csocsesz személyében, akit a tavalyi év nagy kedvence, Benji követett. A rendezvény éjszakába nyúló utcabállal ért véget, amihez Dj. Leslie szolgáltatta a talpalávalót.

Vélemény, hozzászólás?

Erdei Attila

Világbajnok horgász tartott bemutatót az olvasótáborban

Zenés kalandozás a filmek világában