in , ,

Gajdos: Kellemetlen témák, de ezekkel foglalkozni kell!

Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő
Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő

– Felcsúton úgy látszik, beköszöntött az aranykor, hiszen minden szép földi jó megadatik nekik, ellenben mi itt, Békés megyében, Szarvason és környékén örülünk, ha tudunk a közutakon közlekedni, mert olyan minőségűek – kezdte Gajdos Attilával közös sajtótájékoztatóját Samu Tamás Gergő.

A 44-esen történő felújítás mellett az Orosházára vezető útra is elkelne egy kis rekonstrukció. Volt több kezdeményezés erre az Országgyűlésben, de nem ment át a házon, még a Békés megyei képviselők sem támogatták Sneider Tamás beadványát, mondta, mint ahogy a Körös rehabilitálását, a Mezőberénybe menő út felújítását, Tessedik tanya felújítását sem, pusztán azért, mert jobbikos képviselő nyújtotta be, állította. Ebben a választókerület képviselőjének a felelősségét is látja.

– Úgy látszik, hogy Orbán Viktor strómanjai újabb százmilliókat, milliárdokat szereznek majd, mert mint hallatszik a hírekből, a fővárosban is pozíciókat foglaltak el. Itt, Békés megyében is egyre több beruházást Mészáros Lőrinc cégei, pl. a Békés Drén végeznek, ami állítólag már mostanában Mészáros Lőrinchez köthető. – Ezeket a beruházásokat rossz minőségben, óriási összegekért végzik, állította megyegyűlési képviselőnk.

A Mészáros Lőrinchez és Habony Árpádhoz köthető ügyek után az államtitkár Tasó Lászlót említette, aki “sok hektárnyi földet felejtett el beírni vagyonnyilatkozatába”, ill. az ezek után járó támogatások bevallása is elmaradt.

– Úgy látszik, a fideszes képviselők már nem tudják, hogy hol hány milliójuk van, hol vannak földjeik. Nyilván, hogy ha valaki a politikából meggazdagodik, gyaníthatóan korrupciós ügyekből, sok tízmilliója, sok százmilliója van, értem én a gondot, hogy vannak olyan problémáik, hogy nem tudják merre vannak a pénzeik.

2018 után, amikor a Jobbik kormányra kerül, kivizsgálják ezeket az ügyeket, utánamennek a strómanoknak, és el lesznek számoltatva, “csakúgy, mint a maffiaállamnak a jelenlegi vezetője, Orbán Viktor is megérett arra, hogy elszámoltassák”.

– Eközben meg azt látjuk, hogy nyugdíjemelés van, mert fontos a kormánynak az időseknek a sorsa. Majdnem 1 százalék. Ez már a lebecsülése a nyugdíjas korosztálynak, hogy egy százalékot sem emelkedik a nyugdíj mértéke. Olyan emberekről van szó, akik évtizedeket ledolgoztak, akikek ez jogosan járna, befizették a nyugdíjkasszába évtizedeken át a munkájuk után, ami oda jár, és ennyire becsülte meg őket a kormány. A Jobbik sokkal reálisabb és igazságosabb nyugdíjpolitikát folytat majd 2018, a kormányra kerülése után – ígérte Samu Tamás Gergő. Akkor a férfiak számára is megadnák a 40 év utáni nyugdíj lehetőségét.

Gajdos Attila is az elutasított Szarvasi vonatkozású ügyekkel vezette fel mondanivalóját, majd az orosházi út és az orosházi kórház kérdésén időzött pár percet.

– Fontos, hogy meglegyen az orosházi út, de én jobban szeretném, ha nem Orosházához tartoznánk ellátás szempontjából – vette át a szót. Felkérte a polgármestert, hogy tegye meg a kezdeti lépéseket, de nem történt semmi ezügyben. – Úgy látszik, hogy az érdekérvényesítő képessége kevés a helyi fideszes önkormányzati képviselőknek, vagy polgármester úrnak. Nem tudja átvinni akaratát Orosházával szemben.

– Célunktól nem állunk el. Egyszerűbb és jobb lenne, ha Békéscsabához tartoznánk közlekedés szempontjából is, főleg úgy, hogy most felújítják a 44-es utat.

El lett különítve egy-egy 4 milliárdos keret a szarvasi és az orosházi járásnak a beruházások számára. Ebből új fogorvosi rendelők, konyha, utak és sok minden más fog megvalósulni, mondta.

– Túlnyomó részt a szarvasi önkormányzat fogja ezt a keretet felhasználni. Ez a többi járáshoz képest ez egy előrelépés, ez egy konkretizált helyzet már. Megyei önkormányzati képviselőként és helyi önkormányzati képviselőként is örömmel tudtuk támogatni.

Aktuális probléma még a városban a Kossuth téri játszótér helyzete.

– Fiatal cigányok dorbézolnak. Semmi közük a játszótérhez, mert nagyrészt túlkorosak. Zavarják az ott játszókat. – Megoldási javaslatként felvetette, hogy más városok mintájára legyen egy városőrség. Erre fel lett véve egy közterület-felügyelő, de úgy látja, hogy ez nem hatékony annak megoldására, hogy “csak a családok és a gyerekek menjenek be, akiknek van ott keresnivalójuk”.

– Attól, hogy most csönd volt körülötte, attól ez a probléma sajnos él, nem oldódott meg, rendezni kell! Nem hiszem, hogy a szarvasiaknak el kell tűrniük, hogy pár siheder cigány miatt nem lehet játszani a város játszóterén. Másik probléma, hogy zaklatják a fiatal lányokat. Itt összefogásra van szükség egyrészt, másrészt én úgy látom, hogy a rendőrségnek kell hathatósabban fellépni. A feljelentéseket meg kell tenni. Mi az, hogy nem lehet egyedül elengedni fiatal lányokat? – Keményebb fellépést, igazoltatásokat vár a rendőrség részéről. Úgy néz ki, hogy a fideszes többségnek, ill. a többi pártnak jó ez. Ő a többi párttal, a NACSE-val, a Fidesszel és az MSZP-vel ellentétben ezért nem szokta elfogadni a rendőrség beszámolóját.

– Úgy látszik, hogy ők elégedettek a helyzettel. Én nem vagyok elégedett – zárta le a témát.

– Mindet csinálnak, csak pont azt nem csinálják, amit kell, ha csoportban vannak – állította arra a visszajelzésre alapozva, ami arról szólt, hogy veszekedés van a közmunkát végző cigányok között. Fel kívánja venni a KOMÉP vezetőjével a kapcsolatot ezügyben, hogy ne a város frekventált helyein vessék be ezeket a csoportokat.

– Irritálják, megbotránkoztatják az ott élőket, vagy az ott elhaladókat. Ezek kellemetlen témák, de ezekkel foglalkozni kell. A város vezetése kitér az ilyen témák elöl, nem akar konfrontálódni, de az emberek hétköznapi közérzetét, itteni létét ez zavarja, befolyásolja ez az egész helyzet. Ezt kezelni kell!

Több pályázat került beadás az uniós pályázati források mielőbbi, minél jobb kihasználása érdekében. A beruházásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy jobban kell kiválasztani, nem csak a beruházót, hanem a műszaki ellenőrt is, és számon is kell kérni őket, mivel nem ingyen dolgoznak, célzott a legutóbbi Szarvason zajló nagy projektre, ami a ivóvíz közművek cseréjére, aminél a helyreállításnál még mindig vannak problémák.

Még a sajtótájékoztató előtt Samu Tamás Gergő elárulta, hogy a dunaújvárosi Pintér Tamás lép a listás országgyűlési mandátumáról lemondott Novák Előd helyére.

Vélemény, hozzászólás?

A 30 éves PG Csoport koncertje a Vízi Színházban

Traviata fehéren és feketén