Vincze Lilla megbabonázta a szarvasi közönséget

Vincze Lilla (Fotó: Kiss Réka)

Majdnem félórás csúszással kezdődött a Vízi Színházban Vincze Lilla és a Napoleon Boulevard 30 éves jubileumi koncertje, „Júlia nem akar a földön járni” címmel. A közönség türelmesen várakozott.

Hodálik Pál alpolgármester, az este házigazdája elnézést kért a közönségtől a zenekar nevében. A kését azzal indokolta, hogy precíz hangolásra volt szükség, és két ráadásdalt ígért az előadók nevében.

A közönség kétórás szuper koncertet kapott, és Vincze Lilla már az első dalnál megbabonázta a közönséget, és ez az előadás végéig így is maradt. Már a megjelenése is légies, egy fehér selyemruha kék és némi fekete hullámokkal, mintha a vízhez öltözött volna, a másik ruhája egy vízkék nadrág, blúzzal. Elhangoztak régi és új dalok egyaránt. Az énekesnő közvetlen, egyszerű, a dalok zenében és szövegben is nagyon jók, hallhattunk szólókat gitáron, fuvolán, dobon és természetesen a billentyűs hangszer sem maradt ki. Érződött, hogy minden zenész egyenrangú az együttesben. A zenekar további tagjai Pócs Tamás – basszusgitár, Gilián Gábor – dob, Nagy Zsolt – billentyűk, vokál, Mátyás Szabolcs – gitár, Kovács Sára Valéria – fuvola, vokál.

Az este vendégművésze Dóka Attila, a fiatal gitárművész, zeneszerző, aki kötődik az énekesnőhöz, hiszen tanítványa volt, és közös dalaik is vannak. De Dóka Attila a József Attila Színház „Legendák nyomában” című estek állandó résztvevője, számos vers zeneszerzője.

Csütörtök este a művésznő annyira magával ragadó volt, hogy mindenkit felröpített a magasba, és együtt szálltunk a Körös, a mocsári ciprusok felett. A hálás közönség állva tapsolta meg Vincze Lillát és a Napoleon Boulevard-ot, akik a két beígért ráadásdalt is elénekelték.

A fotókat Kiss Réka készítette.


You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply