in , , , ,

Csík János szülinapi ajándéka a szarvasi közönségnek

2016. június 23-án ünnepelte Szarvas városa harmadszori – immár véglegessé válóan – várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, és betelepítésének 294. évfordulóját. A Cervinus Teátrum Művészeti Fesztiváljának nem is lehetett volna méltóbb előadása ezen az estén, mint Csík János Kossuth-díjas zenész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt tulajdonosának hangversenye, akit Csasztvan András köszöntött a színpadon. A koncert szólt azoknak is, akik pár órával korábban vehették át munkájuk elismeréseként a város a kitüntetésit. Továbbá szólt dr. Melis János címzetes jegyzőnek, aki nemrég kapta meg e rangos címet.

Csík János elhozta barátait, akik mindannyian virtuóz mesterei hangszerüknek. A Vízi Színház zsúfolásig megtelt, jegyeket több hete nem lehetett kapni a pótszékes előadásra. A teltházas nézőtér azért is örvendetes, mert bizonyítja, hogy az igényes zenére szükség van, a népzene, világzene ötvözete pedig mindig szívet melengető. Kiváltképp, ha azt olyan mesterfokon játszó művészek adják elő, mint Csík János és meghívott barátai, zenésztársai, akik szenvedélyesen játszanak, mindannyian hangszerük mesterei. A zene, amit hallhattunk, a művészeket is átjárta, örömüket lelik benne, és – valószínű – ez hat a hallgatókra is. Mindannyian tisztelik és szereik egymást és a közönséget is, ezért lehet a játékuk átütő, lelket melengető.

Bravúros zenéjével elbűvölte a közönséget Csík Jánoson kívül Bartók József – bőgő, Ifj. Barcza Zsolt – cimbalom, tangóharmonika, Kunos Tamás – brácsa, dob, Németh Zsolt – gitár, Szabó Attila – gitár, Vadas László – citera, Vizeli Tamás – hegedű. De itt volt Szokolai Dongó Balázs valamint Ferenczi György és a Rackajam zenész csapata: Apáti Ádám, Bizják Gábor, Jankó Miklós Pintér Zsolt. Az előadást színesítette két ragyogó táncos: Haránt Eszter és Lukács László.

Csík János 2014. december 30-án ünnepelte 50. születésnapját, és ez alkalomból egy CD került kiadásra, amelyen nemcsak a Csík zenekar tagjai, hanem Csík János és barátai is zenélnek, többek között Presser Gábor, vagy a Ferenczi György vezette Rackajam. A lemez címe: Úgy élni, mint a fák. A címadó dal szövege egy Ratkó József vers.

A lemezkísérőn olvasható Pál István Szalonna gondolatai sokat elárulnak az estéről is: “Az “Úgy élni mint a fák” című album méltó lenyomata annak az érzésvilágnak, amely hűen tükrözi Csík János zenei világát. A fa, amely meleget ad, hangszerek testeként kelt életre zenei érzéseket és megannyi pillanatban válik életünk részévé. Mégis a közeg, amelyben legtermészetesebb módon él, az erdő. Az erdő, melyben sétálgatva megérezhetjük azt a békességet, amely képes megtisztítani minden külső zajtól és gondolatainkat valóban a természet, a természetesség és az igazi értékek felé fordítja.”

Szombaton este Csík János és vendégei felemelő koncertet adtak, a közel két óra nagyon hamar eltelt, a nézőtér tapssal ünnepelte a nagyszerű zenészeket és a két táncost.

Ratkó József: Úgy élni, mint a fák

„Úgy élni, mint a fák, igen.
Munkában szüntelen.

Termést nevelni, bármilyen kicsit,
óvni, míg megízesedik.

Állni, túlélni öklelő vihart,
visszaütve is! S kinőni a bajt.

Évről évre újabb rügyekkel,
sírmélyig nyúló gyökerekkel,

elszántan, évelő reménnyel,
megtelni fénnyel,
úgy élni, mint a fák, igen!

Úgy élni, mint a fák, igen.
Magunkhoz s dolgunkhoz híven.

Gondba ütve térdig, derékig,
mégis égig emelve szívünk és agyunk.

Hisz emberek vagyunk,
s nem élhetünk lappangva, félvadon.

Előbb magunkban szabadon,
s azután kint!
Mert csupán így lehet
elvégezni a teljes életet.”

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Család ellen nincs orvosság Szarvason

Fotó: Zentai Péter

Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság