in , , ,

Vastappsal és állva ünnepelték a Somnakajt

Pénteken este a Vízi Színház színpadán hatalmas sikerrel mutatták be a Somnakajt, a roma gipsy musicalt, ami számos kiváló művészt sorakoztatott fel.

2014 áprilisában a MÜPA adott otthont a bemutatónak, amely Szakcsi Lakatos Bélát idézve: „az ilyen jellegű előadás – amelyből sajnos húszévente születik egy – hozzájárulhat a cigányságot érintő társadalmi problémák enyhüléséhez, mivel hidat épít a romák és a magyarok között.” Fontosnak nevezte, „hogy ebben az első roma sorsjátékban a cigányzenének valamennyi stílusa és típusa egységbe rendeződik, van benne folklór, az általa szerzett roma jazz és klasszikus roma zene is.” (Debreceni előadás Sajtótájékoztatója 2014. október 2. MTI)

Az eseményeket Somnakaj – jelentése: Aranyom – (Szakács Hajnalka) meséli el, akinek édesanyja belehal a szülésbe. Nagynénje, Zsáró néne (Papadimitriu Athina) szeretné felneveli a kislányt, ám édesapja Gojma (ifj. Kovács Antal) nem engedi, maga mellett tartja lányát, aki jobbára autista nagyapjával, Sanyi tatával (Balogh Lajos) tölti mindennapjait. Somnakaj felnőve, a Doktornő (Falusi Mariann) segítségével és ösztönzésére szerencsét próbál a fővárosban. Segítsége a Doktornő fia, Misi (Oláh Gergő), aki már népszerű zenész – meghallva Somnakaj hangját –, elviszi Béla bácsihoz (Szakcsi Lakatos Béla), aki tanítványává fogadja. Kathy Horváth Lajos londoni zenészként van jelen a színpadon. Szinte szereplőként táncolja végig az előadást a Duna Művészegyüttes tíz táncosa, akikhez Szakács Hajnalka és Oláh Gergő, néha beáll, és remekül helyt is állnak táncosként is.

A történet alapja Mészöly Gábor Somnakaj című drámája, amiből Müller Péter Sziámi készített színpadi változatot. A zeneszerzők: Kovács Antal, Marco Markovic, Szakcsi Lakatos Béla, Szirtes Edina Mókus, tradicionális roma dalok voltak. A hangszerelés Kovács Antal és Szirtes Edina Mókus munkája. Az előadást tíz zenész játszotta végig, a kórus: Balogh József, Dobi Matild, Farkas István, Szilvási István és Tintér Gabriella mindannyian kitűnő énekesek. A koreográfus Mihályi Gábor és Juhász Zsolt. Az előadás kreatív producere Stromajer Andrea, rendezője Hegyi Árpád Jutocsa.

Hogy miért volt sikeres? A profi és ismert előadók, az alkotók mind garancia a sikerhez, a történet is megható, mégis a zene az, ami kivált egy olyan érzést, ami a néző lelkéig hatol. Kathy Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző szerint „a Somnakaj jó példa arra is, hogy a zene mindenkié, bőrre, nemre való tekintet nélkül.” (Debreceni előadás Sajtótájékoztatója 2014. október 2. MTI)

2014-óta misszióként játsszák az előadást országszerte. Pénteken este a szarvasi közönség is részese lehetett a csodának, ami a fellépők szívén, lelkén át megérintette a közönséget is, akik tetszésüknek adtak hangot, és felállva tapsolták az előadást.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Zöldülő lábnyomokon a városszépítők

Kajak-kenu vb: Kuli Pisti a döntőbe evezte magát K1 200-on