Cirkusz színházi szinten

20160801-IMG_3466

Hétfőn este a Vízi Színház színpadán az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál 12. versenyprogramjaként láthatták a nézők a Fővárosi Nagycirkusz „Cirkuszmisszió Fesztivál” című előadását Fekete Péter rendezésében.

A Fővárosi Nagycirkusz feladatának érzi, hogy a cirkusz művészeit, a cirkuszművészetet népszerűsítse, megmutassa sokszínűségét, hogy minden korosztály megismerhesse az igazi értékeit. A népszerűsítés egyik formája, hogy Fekete Péter ötvözi a cirkuszművészetet a színházművészettel, annak is elsősorban a táncágát énekkel fűszerezve. A Fővárosi Nagycirkuszban erre már több előadás született. A hétfői produkció Szarvas színpadára készült, kitűnő, ámulatba ejtő cirkuszművészek előadásait láthattuk, akik műsorát, az eszközök felépítése és elvitele között a Békéscsabai Jókai Színház LOM csapata Nagy Róbert vezetésével töltötte ki, fiatal táncosok részvételével. Három táncos fiú Budapestről érkezett a csapatba erősítésnek. A rendező a látványba beleépítette a háttérben működő szökőkutat is, ami díszletül szolgált.

Az estét Fekete Péter nyitotta meg és színpadra hívta Maka Gyulát (Gyuszit), az este porondmesterét, aki végig kalauzolta a nézőket a cirkusz csodálatos világában.

Az előadást egy fiatal csapat nyitotta, akik egy hatalmas trambulinon végezetek látványos gyakorlatokat Bényi Marcell, Fülemen Tamás, Kardos Levente, Lukácsa Petra és Terebesi Tamás. Lengő kínai rúdon egy törékeny fiatal lány, Komenda Zsófia mutatta be produkcióját, egykerekű biciklin Matos Lénárd egyensúlyozott természetes sikeresen.

Syul’gina Maria és Pisarev Evgeny két produkcióval is fellépett. Az egy párt alkotó művészek duplagurtni-számmal szálltak, repültek a magasban, ami egy embernek sem semmi produkció, kettőnek már ámulatba ejtő látvány. Másik számuk a levegő helyett a földön bemutatott Quick Change, azaz gyorsöltöző szám, amiben a hölgy tízszer vált ruhát egyetlen pillanat alatt. (És még azt mondják, a nők sokáig öltöznek!). De párja is átöltözött pár alkalommal, ugyancsak gyorsan. Polupoltinnykh Anastasiia és Antonyuk Vladimir, akik az életben szintén egy párt alkotnak, különleges produkcióval léptek színpadra. Vladimir egy fehér zongorán játszott, míg Anastasiia a hangszeren egyensúly számot mutatott be. Ugyancsak Antonyuk Vladimir mutatta be Braichenko Serhii és Koch-Kukes Mariával közös izgalmas illuzionista produkcióját is, amelyben a fizika törvényeit meghazudtolva végeztek több meghökkentő mutatványt.

Demjén Natáliától – aki színésznőként végzett – légies tissue számot láthattunk, amellyel a Varsói Cirkuszfesztiválon aranyérmet nyert. De a szám részeként énekelt és hegedült is. A Teibler csoport igen látványos ugródeszkaszámot mutatott be, ahol három embermagasságig repültek az artistalányok.

Kristóf Krisztián többgenerációs artistadinasztia tagja zsonglőrszámmal kápráztatta el a nézőket. Művészetét nem csak szüleitől, nagyszüleitől leste el, hanem a magyar Táncfőiskola hallgatójaként is tanult. Egyik műsorszáma, az égő szivardobozzal való zsonglőrködés, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ezt is láthattuk hétfőn este. Kronzhko Roman tűzzel körülvett kínai rúdon mutatta be produkcióját, ami nagyon nagy izommunkát igényel. Látványos, igazán feszültséget keltő mutatvány volt.

Lilia Maximenko gyönyörű kutyáival – akik alig várták, hogy produkálhassák magukat – varázsolta el a nézőket. Ugyancsak látványos volt Goncharova Levgeniia lábzsonglőr esernyőivel végezett gyakorlata.

Az estét a Fővárosi Nagycirkusz táncos lányai kis performance előadásaival színesítették, vezették fel a műsorszámokat Vasylchenko Lelizaveta vezetésével.

A LOM csapata fergeteges táncaival változatossá tette az előadást. A táncosok mellett Bíró Gyula, Gábor Anita, Harcsa Boglárka, Liszi Melinda, Nagy Róbert és Zsombok Réka énekével varázsolta el a nézőket.

A táncosok: Bereczki Karina, Drahota Albert, Fazekas Döníz, Ferenczi Dorka, Földes Roxána, Földes Alexandra, Frindik Nóra, Harcsa Boglárka, Janis Zoltán, Korom Gábor, Mlinár Péter, Solner Dániel, Taba Zsolt és Zselenyánszki Bianka –, akik látványban kápráztatták el a nézőket. Vezető koreográfus Mlinár Péter.

Az előadás körítése, a fények játéka, a lézer fények, mind emelték az este amúgy is magasra tett mércéjét. Fekete Pétertől megszokhattuk, hogy mer álmodni, és van kitartása, ereje, szép szóval, szeretettel véghez is vinni. Ennek eredményét láthattuk hétfőn este a Fővárosi Nagycirkusz előadásában.

A fotókat Babák Zoltán készítette.