in , , , ,

Udvaros Dorottya, az énekesnő, a színésznő

Vasárnap este ismét igazi csemegével várta nézőit a víz fölötti színpad. Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművésznő legújabb lemezének bemutatóját hallhattuk, láthattuk a Vízi Színház színpadán.

A művésznő első lemeze 1985-ben bakelit korongon került kiadásra, akkor tíz dal született Dés László és Bereményi Géza zenéjével és verseivel. (A lemez CD-n 1993-ban is kiadásra került.) A színésznő második önálló lemezének címe Majdnem valaki – szerzői Hrutka Róbert és Bereményi Géza – 2015-ben került a boltokba. Közben 2008-ban jelent meg még egy lemez, amin öt Kossuth-díjas – Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János színészek, valamint a zeneszerző Dés László énekelt – Férfi és nő címmel, aminek szövegeit a szintén Kossuth-díjas Bereményi Géza írta. A lemezt nagyon sikeres koncertkörút előzte meg.

Vasárnap este Udvaros Dorottya igazi színésznőként, szívbemarkolóan énekelt, mesélt a dalok történetéről, valamint Bereményi Gézáról és Hrutka Róbertről, aki jelen volt és többször kiegészítette a történeteket. A lemez anyaga mellett hallhattunk három Cseh Tamás dalt is, az egyiket – Karom kitárva – harmadik versszakát a művésznő Kulka Jánosnak ajánlotta. Kérte, hogy a közönség énekelje vele a dal harmadik versszakát, amelynek szövegét megtanította, hogy a közönség szeretete adjon erőt, energiát a színművész felépüléséhez.

„Vedd meg az arcom vedd meg az életemet!
Nézz a fejembe, mi benne van tiéd lehet!
Az, amit láttam ott, minden kép tied!
A jövőm a múltam, az összes évtized!”

A dal előtt és után is nagy taps szólt nem csak Udvaros Dorottyának, hanem a lábadozó Kulka Jánosnak is.

Az este ráadásdala is egy Cseh Tamás szerzemény volt, A jobbik részem, amit Udvaros Dorottya, mint minden dalt érzelem telten tolmácsolt.

Nehéz szavakat találni egy koncertre, amit látni, hallani, de legfőképpen érezni kell. Együtt lélegezni a színpadon lévő művésszel, aki magával ragadja a nézőtéren ülőket. Nagyon jók a lemez dalai, érdemes hallgatni, mert igazi színészlemez, tele szép történetekkel, amiket a színésznő számára írtak. Emlékezetes estének lehettünk tanúi, mert más CD-ről hallgatni és más élőben látni is a művésznőt, aki egész lényét adja a dalokhoz. Ha ezután hallgatjuk a lemezt, már más érzelmi hatása lesz számunkra.

A koncertet Hrutka Róbert zenekara kísérte: Fehérvári Attila basszus gitár, Kalmus Felicián elektromos cselló, Markó Ádám dob, Dely Domokos perka, vokál, Galambos Zoltán billentyű és természetesen Hrutka Róbert gitár, vokál. A zenekar nem először lép fel Szarvason, hiszen az előző évben Für Anikó lemezének dalait is a Hrutka – Bereményi szerzőpáros jegyzi, akit már kísért a zenekar itt, a Vízi Színház színpadán.

Udvaros Dorottyát és a zenekart hosszan ünnepelte a közönség.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Kezdi visszanyerni korábbi fényét a szarvasi kenumaraton

Basilides Kinga és Korbely István (a háttérben)

Színek, jókedv, Ruzicskay Alkotóház