Színek, jókedv, Ruzicskay Alkotóház

Basilides Kinga és Korbely István (a háttérben)

Színek, jókedv, barátság. Ez a három szó jut az eszébe az embernek, ha visszagondol a Ruzicskay Alkotóházban még júliusban amatőröknek tartott alkotótáborra. Tizenegyedik alkalommal rendezték meg, amin a festészeti alapismeretek nélküli, azaz a teljesen nulláról kezdőktől az amatőrök és a profik határát felülről súroló alkotókig mindenféle felkészültségű művész is részt vett. Mikor elmondtam, hogy én is kezdő vagyok, hogy már van egy csomó vásznam, festékem, csak ötlet és ihlet híján még nem csomagoltam ki őket, már maguk közé fogadtak.

A táborra a szabad tematika és a szabadon választható technikák voltak jellemzőek, azaz mindent szabad volt. A legnépszerűbb a természetábrázolás volt, de néhányan fantáziakép, absztrakt, szürrealista, nonfiguratív témát választottak. Olaj, pasztell, akril, akvarell, ceruza. A technikát az döntötte el, hogy kinek miben van rutinja, ki hogy tudta megvalósítani azokat az elképzeléseket, amiket meg akar festeni. Meglepő eredmények születtek, tudtuk meg Korbely Istvántól, akire a tábor művészeti vezetésének feladata jutott.

– Van, aki teljesen most kezdte, soha nem fogott még ceruzát a kezében, és földobott egy olyan rajzot, hogy csak néztem, és megkérdeztem, hogy biztos, hogy soha nem tanultál rajzolni? – mondta. – Sokan nem mernek eljönni ide, mert azt gondoljék, ki fogják őt röhögni, hogy ő nem tud rajzolni. Senki sem úgy születik, hogy tud. El kell kezdeni csinálni. Van, aki öt év alatt ugyanott tart, de van aki meg szárnyal, egy-két év alatt nagyon profi szintre tud jönni.

– Mindig úgy szoktam korrekciót csinálni, hogy az ő képét milyen irányba lehet vinni. Nem a szabályokat mondom neki. Ő van egy fázisban, egy felkészültségben, van egy témája, elképzelése. Azt csinálja, amikor elakad, megpróbálom előre vinni. Ha elkezdem mondani neki a szabályszerűséget, akkor nem tud előre lépni. Empatikusan próbálom megállapítani, hogy hogy tud a saját képén tovább indulni. Arra mindig nagyon vigyázok, hogy ne kavarjam össze és ne befolyásoljam más irányba. Az ő elképzelése menjen, és ha elakad szakmailag, akkor mutatok neki utat – mutatta be a módszerét a tábor vezetője.

A táborban is volt olyan, hogy folyatták, csurgatták az anyagot, és utána az instruktor segítségével fejezték be a képeket.

– Kétféleképpen lehet elkezdeni festeni: belülről kifele, amikor imporvizálunk, vagy kívülről befele, amikor meglátsz valamit, és azt elkezded leképezni. Vagy van egy elképzelésed, és azt elkezded lefesteni, vagy hagyod, hogy a belülről áradó véletlenszerű dolgokat, ahol a technika kavarodik és ott csak a végén, mikor nyolcvan százalékban fent van a színkavalkád, akkor elkezded tudatosan formálni, komponálni – avatott be az alkotás folyamatába Korbely István. – Improvizáció, mint a dzsesszben, improvizálunk, és utána, hogy ne legyen öncélú, akkor csinálunk belőle egy képet. Rengeteg olyan dolog van, amit ösztönösen felrakunk, csak utána el kell tudni dönteni, hogy mit hagyunk ott, melyik ecsetnyomot tüntessük el, ami zavaró, melyik részlet zavaró.

A 22 fős táborban tizenhét évtől felfelé minden korosztály megtalálható volt. A nemek arányában a férfiak nagyon alulreprezentáltak voltak. Korbely Istvánon kívül egy fiatal művész tartotta a frontot a bátortalanabb nem részéről. A hölgyek lelkesedését látva otthon elővettem a felhalmozott készleteket. Az ötlet is megjött, megpróbálom azt a nonfiguratív valamit megfesteni, amit általános és középiskolai órákon rajzolgattam. Mondjuk, ehhez legalább egy vásznat ki kellene csomagolni, de egyszer ahhoz is majd csak megjön a bátorság.