Ragány Misa, „a szívek melegében”

Ragány Misa és Réthy Zsazsa

Kedden este dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója és Varga Viktor, a Teátrum főrendezője –mutatták be az este főszereplőjét dr. Ragány Misát, a jogászt, a Jókai Színház marketing- és sajtóreferensét, színészét. Valamint két vendégét Réthy Zsazsát a Vámpírok bálja című szuperprodukció, Sarah-ját, a Disney állandó énekhangját, és Nagy Szilárdot, az MTV A társulat című műsorának döntősét, a 25 éves jubileumi István, a király szereplőjét.

Az elmúlt évi sikeres Vízi Színházban adott koncertje után nagy várakozással tekintettem Ragány Misa estéje elé, lehet-e fokozni, lehet-e többet, mást produkálni egy újabb önálló est keretében. A válasz: Igen!, még izgalmasabb válogatással, tehetséges barátokkal kicsit mást nyújtani a közönségnek, ugyanolyan magas szinten.

Misa erőteljesen kezdett, mert Júdás dalát énekelte a Szupersztárból, ami hangilag nehéz (Ezt nagyon régen Máté Péter nyilatkozta, amikor 1984-ben Júdást énekelte, akkor még „csak” koncertszerűen adták elő, nem játszották.) És ugyanilyen erőteljes volt az egész este. Hatásosan énekelte végig a szebbnél szebb dalokat. Hallhattunk a Hairből, a Mozartból a Zene, az vagyok én-t, a Nyomorultakból, az Elisabeth-ből a Ma nagyot nőtt, az árnyék címűt Nagy Szilárddal, és az István, a királyból szintén kettőst adtak elő. Sőt a Volt egyszer egy csapat, és az Isten pénze című musicalek is egy-egy dal erejéig felcsendültek Misa tolmácsolásában. De Réthy Zsazsával a Vámpírok báljából és egy Walt Disney duettet is hoztak Az oroszán királyból Érezd már a szív szavát. Volt fergeteges sláger a Hotel Mentholból, közösen énekeltek a Rudolfból. A Légy jó mindhalálig című musicalből Nyilas Misi szólóját, A szívek melegében-t – az este címadó dalát nagyon érzelmesen szóltatta meg Ragány Misa. (A felsorolás nem teljes.)

Mindhárom fiatal művész felfokozott hangulattal kezdett, és ez a tűz végig jellemző volt. Ragány Misa a „Szívek melegében” címet adta estjének, ami nézőként nekem azt jelentette, ami a dalban is elhangzik:

„Ott, hol szeretnek,
Ott sosincs hidegség!

Télből tavasz lesz,
Egy pillantástól…
Jön egy boldog perc,
És elvarázsol…”

Igaz, ezt a dalt Nyilas Misi Bellának énekli, de kedden este a dal a közönségnek szólt, minden nézőnek, aki elment megnézni a fiatal művészt, aki ismét elvarázsolta a közönséget. Ragány Misát, Réthy Zsazsát és Nagy Szilárdot kedden szerették a nézők, mert magas hőfokon égtek, kihozták magukból a maximumot, ezért a jelenlévőkre is nagy hatással voltak, és ismét vastaps volt a jutalom.

A fotókat Babák Zoltán készítette.