in , , ,

Esővé vált könnyek…

Gubik Petra és Szomor György
Gubik Petra és Szomor György

Hétfőn este a Vízi Színház színpadáról Babák Mihály polgármester – az este házigazdája – köszöntötte a nézőket, aki rövid bevezetője után hívta színpadra Szarvas kedvenceit: Gubik Petrát és Szomor Györgyöt, akik „Esővé vált könnyek” címmel adtak nagysikerű koncertet.

Az este, mint az előző évben is, kissé nedvesen indult, de Gubik Petra „esővé vált könnyeit” meghallgatta az ég, és a csepergés abbamaradt. Dalválasztásuk ezúttal Omega dalokból, a Gyöngyhajú lány balladájából, Cserháti Zsuzsa örökzöldjeivel kezdődött. Szomor György egyik kedvence Máté Péter több szerzeménye, a Made in Hungaria fergeteges rock and rolljai, Berger dala a Hairből, egy Presser – Dusán szerzemény, és természetesen a címadó dal a Monte Cristo Szomor György nevével fémjelzett musicalből. Ahogy Szomor György elmondta, kedvenceikből válogattak.

A két művész felszabadultan lépett színpadra, kedvesen, mosolygósan, mintha haza érkeztek volna. A másfél órás koncert dalai, a két művész egész lénye, az este összeállításának igényessége, a két színész-énekes felkészültsége találkozott, és ismét fantasztikus este született. A zenei kíséretet a Hungarian Music Band vállalta. A nyolctagú zenekar is hozzájárult a sikeres koncerthez. Gubik Petra kedves, mosolygós arca, és Szomor György csibészes vagánysága, mindkettőjük különleges hangja elvarázsolta a közönséget, és ez nem véletlen.

Ezek az esték mindig zsúfolt házzal mentek, ebben az évben, amikor fizetős volt, nem telt meg a nézőtér, pedig a két művész nem változott, ugyanolyan felkészülten várták közönségüket, akik elmaradtak – sajnos.

A hangulat nagyon jó volt, igaz, lógott az eső lába, de nem esett, és igazán élmény volt azoknak a nézőknek, akik jegyet váltottak Gubik Petra és Szomor György estjére.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Államalapításunk éjjelén kis bölény született a Körösvölgyi Állatparkban

Földesi Zoltán

Földesi: Aki otthon marad, Európában marad