in ,

Egy szentté avatás margójára (2.)

Mutter Teresa, lachend, Dezember 1985

Ferenc pápa március 15-én döntött Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának időpontjáról, melyet szeptember 5-re tűzött ki. Teréz anya szentté avatási szertartását Rómában tartják majd a Szent Péter téren, a szentmisét Ferenc pápa mutatja be az irgalmasság szentéve önkénteseinek jubileuma keretében.

Íme Teréz anya néhány gondolata:

– Bármilyen helyzetben is találjuk magunkat, legyünk akár szegények vagy gazdagok, tehetségesek vagy ügyetlenek, nem azon kell aggódnunk, hogy mennyit teszünk, hanem hogy mennyi szeretetet fektettünk abba, amit végzünk.

– Gyakran látunk elektromos vezetékeket, kisebbeket, nagyobbakat, újakat és használtakat, drágákat és olcsókat. Egyiknek sincs más felhasználási módja: amíg az áram nem halad keresztül rajtuk, a fény nem gyullad fel. Ti és én vagyunk az elektromos vezetékek, Isten pedig az áram.

– Sokszor szidtak azért, mert rossz szokásokra tanítom a szegényeket azzal, hogy minden ingyen adunk nekik. Erre gyakran csak azt válaszolom, hogy senki sem rontott el minket jobban, mint a mi Atyánk, aki nekünk adott mindent. Mindenesetre engem egyáltalán nem zavar, hogy létrehoztam egy rendet, ami elkényezteti a szegényeket, tekintve, hogy az egész világ a gazdagok elkényeztetését keresi.

– Mindenekelőtt a családotokért aggódjatok. Próbáljatok minél több időt otthon tölteni. Ha ma sok fiatal céltalanul él, az azért van, mert az öregek idősotthonokban vannak, apa és anya pedig munkában, házon kívül. Mind olyan elfoglaltak, hogy mikor gyerekük hazaér az iskolából, senki sincs aki fogadná; senki sincs, aki játszana vele. A gyerekek és a fiatalok így az utcára mennek, ahol a drog, az alkohol és a fossz társaság is felbukkan.

– Különös szeretetet érzek az orvosok iránt. Az övék nem egy munka, inkább hivatás; hivatás arra, hogy Isten szeretete legyenek; hogy Isten nevében tudják gyógyítani mindazokat, akik szenvednek. Isten titeket egy különleges misszióra választott ki. Orvosnak lenni lehetőséget jelent arra, hogy Isten érintsétek meg a betegben, a szegényekben és a gazdagokban, tekintve, hogy a betegség mindenkit elér.

– Senki sem csukott be előttem egy ajtót sem, mert sohasem kértem senkitől semmit. Mindig csak próbáltam adni, és amikor ezt észreveszik, többszörösen térül vissza, amit adtam.

– Isten ezért teremtette a nőt. Talán nem azért, hogy nagy dolgokat vigyen végbe, de azért igen, hogy a kis dolgokat hatalmas szeretettel tegye. Úgy hiszem, ennek a nagy szeretetnek a családi melegben kell megszületnie, a mi szívünkben: a családomban, a lépcsőházi szomszéddal, az utcán élőkkel. És később kiterjeszteni ezt mindenkire.

– Hiszek egymás vallásának a tiszteletében. Csak így lehet béke a földön. A mi hazánkban lehet találni muzulmánokat, síitákat, szikheket, hindukat és keresztényeket. Mi mindenki vallásos hitét tiszteletben tartjuk. Sok ember segít nekünk a városban, és jó részük hindu vagy muzulmán. Isten mindenkit ugyanabból a célból teremtett: hogy szeressünk, és szeretve legyünk.

– A szeretet olyan gyümölcs, aminek mindig szezonja van.

– A tegnap a múlté. A holnap még nem jött el. Csak a ma van birtokunkban.

– Amikor először nekem ítéltek egy díjat, nagyon meglepődtem. Azt sem tudtam, elfogadjam-e vagy sem. De arra a következtetésre jutottam, hogy a szegények legszegényebbjeinek nevében el kell fogadnom, mint egyfajta tisztelgést a szegényebbek előtt. Alapvetően azt hiszem, hogy amikor nekem ítélik a díjakat, felismerik a szegények jelenlétét a világban.

– Az idősek élvezik, ha van valakijük, aki meghallgatja őket, még akkor is, ha az, amit mondani akarnak, húsz vagy harminc évvel azelőttről való. Meghallgatni valakit, amikor senki más nem ajánlja ezt fel, minden kétség kívül nagyon nemes dolog.

– Amikor úgy érzem, hogy sokan nem tesznek mást, mint kritizálják a rendszert és a társadalmi berendezkedést, szomorúság tölt el. A reakcióm az ilyen esetekre a következő: mielőtt meg akarunk változtatni másokat, először magunkon kell elkezdenünk a változtatást. Igen, mert mi vagyunk azok, akik hibáztunk, akik vétkeztünk, és akik nem szeretjük egymást. Ebből fakad sok ember boldogtalansága.

– Az a benyomásom, hogy túlzottan csak a létezésünk negatív oldalára koncentrálunk, hogy mennyire rossz minden. Ha képesek lennénk azokat a szép és jó dolgokat észrevenni, amelyek körülvesznek minket, meg tudnánk változtatni családjainkat, szomszédainkat, és az embereket, akik a körzetünkben laknak vagy a városunkban. Békét és örömet hozhatnánk a világba, amire kétségbeesetten szüksége is van.

– Hálát kell adnunk Istennek azért, hogy a szüleink szerettek minket. Képzeljétek csak: ha az édesanyám nem szeretett volna, biztos vagyok benne, hogy nem lenne Teréz anya. Nem lennék itt, hogy szóljak hozzátok, ha az édesanyám nem szeretett volna.

(Forrás: Teréz anya gondolatai Lazi könyvkiadó, 2015)

Teréz anya szentté avatása alkalmából a Máltai Szeretetszolgálat Szarvasi Csoportja egy rövid műsor után ingyen ebéd osztást tart szeptember 18-án fél 1-től a Főtéren az Ótemplomi Szeretetszolgálat hathatós támogatásával, melyet ezúton is köszönünk.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szarvasi Csoportja nevében Seidl Ambrus

Vélemény, hozzászólás?

Jókedvre derítő táborok

Túl az első olvasópróbán: húsz gyermekszereplő is játszik a Cervinus Teátrum új darabjában