in , ,

Sok kihagyott helyzettel, egy, a fizika törvényeit meghazudtoló Lós-góllal 1–0 Szentandráson

A szokásos szezoneleji formában zajlott a Hunyadi Sarkadkeresztúr elleni mérkőzése. A labdáról még le-lemaradtak a játékosok, az ellenfél bokájáról már ritkábban. Centik döntöttek arról, hogy ne 4-0 legyen a végeredmény, hanem csak 1–0, de a centiket nem számítják ebben a játékban. A 15. percben Virág Imre, a 27-ben Rácz Attila lőtt éppen csak mellé. A 33. percben megvillant Borgulya János, aki ha hajszállal is, de mellé fejelt. Az első félidő legnagyobb kihagyott helyzete Lovas Attila nevéhez fűződik. Lovas már átjutott mindenkin, a Viczellár Sándor kapus már fekvő helyzetből figyelte csak, ahogy a Hunyadi csatára kihagyja az ajtó-ablak helyzetet.

A második félidőben is többet támadott a Hunyadi, de ez gólok számában nem mutatkozott. Az 52. percben Lós István indult el a bal szélen, és adta középre vagy lőtte kapura a labdát, ami annyira valószínűtlen pályán jutott a felső majd a jobb kapufáról a hálóba, miközben még talán a hálótartó vason is megpattant, amire a ma ismert fizika nem ad magyarázatot. Mindenesetre Lós belőtte. Ha szándékosan, és meg tudja ismételni, akkor ezt a bajnokságot behúzza a Hunyadi, ha véletlenül, akkor is retteghetnek az ellenfelek a lecsettent labdáitól.

A második játékrészben is a kihagyott hunyadis helyzetek domináltak, míg Légrádi Attilának alig volt dolga.

Békésszentandrási Hunyadi MSE – Sarkadkeresztúri SE 1–0 (0–0)

Békésszentandrás, 150 néző. V.: Szelezsán. Békésszentandrás: Légrádi — Kovács N., Borgulya, Nagy I. (Pásztor), Kiss L., Virág, Lovas (Bernovits), Rácz A., Bódai, Sajben, Lós. Varga László. Sarkadkeresztúr: Viczellár — Cseke, Molnár M., Csikós, Csige S., Rácz Gy., Perdi, Csotye, Bakucz, Ruzsa L., Zsoldos. Edző: Gurzó Sándor.

Gól: Lós az 51. percben. Jó: Kiss L., Sajben, Virág I., Bódai, ill. Rácz Gy., Ruzsa L., Zsoldos.

Varga László: — Megérdemelt hazai győzelem, rengeteg kihagyott helyzettel és egy jogos, de meg nem adott tizenegyessel. Gurzó Sándor: — Elismerésem a hazai csapatnak, egy szerencsés góllal nyertek.

Vélemény, hozzászólás?

Szétlövés döntött a VII. Kispöcs Kupán (Vigyázat, felnőtt tartalom!)

ÉjszakáZOOtt a Körösvölgyi Állatpark