in ,

A vöröskeresztes roadshow egy napra megállt Szarvason

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója nyitotta meg az elmúlt hévégén azt a vöröskeresztes rendezvényt, amin a szervezet alapításának 135. évfordulójáról emlékeztek meg. A tavalyi év végén döntött a Magyar Vöröskereszt vezetősége arról, hogy a 135. évfordulót úgy ünneplik meg, hogy a Vöröskereszt hét alapelvét, ill. hét tevékenységét több színtéren igyekeznek bemutatni, minél közelebb vinni az emberekhez. Ehhez hét régióra osztották az országot. Egy-egy helyszínen egy-egy ilyen alapelvet, tevékenységet vittek közelebb az érdeklődőkhöz. Szarvason a véradás, a véradás szervezésének tevékenysége, ill. az emberiesség alapelve köré szerveződött a nap.

– Ez a párosítás igenis sokatmondó, hisz az emberiesség alapelve egyik igenis valós megtestesülése a véradás, a véradás szervezése, hiszen nekünk, vöröskereszteseknek igen nagy kihívás az, hogy naponta több száz, mondhatom azt, hogy napi ezerötszáz ember megszólítása azért, hogy véradóként segítse embertársát, igenis közvetlen megnyilvánulása az emberiesség alapelvének, amellyel jól tudjuk képviselni azt, ami miatt a mozgalom létrejött, ami miatt Magyarországon 135 éve dolgozik, hogy a rászorultaknak segítsen– jelentette ki a Vöröskereszt főigazgatója. – Ez a tevékenység a rászorultság tekintetében a betegek, a gyógyulásra várókért szól, és ebben a tekintetben azok, akik ebben vállalásokat tesznek, akár úgy, hogy szervezőként részesei annak, hogy minél több embert megszólítsanak, akár úgy, hogy maguk is véradók, óriási dolgot tesznek, én úgy szoktam mondani, hogy hétköznapi hőssé válnak.

Ezen alkalomból köszöntött mindenkit, a szervezőket, az önkéntes segítőket, a véradókat, és minden érdeklődőt a Vízi Színpadon, aminek szépségéről már Budapesten is hallott.

“Gondban, szükségben, szegénységben segítő kezet nyújtani, ennél tisztességesebb, emberibb, szeretet teljesebb dolog nincs a a világon”, jelentette ki a házigazda szerepében polgármesterünk, Babák Mihály.

A Vízi Színház parkolójában a Békés Megyei Károlyi-Huszár és Honvéd Hagyom​​ányőrző és Kulturális Egyesület az 1859-es solferinoi csatának állított emléket, amiben rengetegen odavesztek, de még többen meghaltak sebesülésük, ill. az elégtelen orvosi ellátás következtében. A csata hatására tette egy segítő szervezet felállítására javaslatát Henri Dunan, akinek Nánási Attila kölcsönözte a hangját.

A nap folyamán egészségügyi szűrésekkel, véradással, interaktív játékokkal, dumaszínházzal és egyéb változatos programokkal várták a Vízi színházba látogatókat.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvason dől el, ki lesz Békés megye legszebbje

Egy szentté avatás margójára (3.)